Pesti Srácok

A közösségi médiában jelentette be tettét az uvaldei iskolai lövöldöző

A közösségi médiában jelentette be tettét az uvaldei iskolai lövöldöző

A közösségi médiában jelentette be tettét a Texas állambeli Uvalde városának általános iskolájában tizenkilenc diákot és két tanárt meggyilkoló lövöldöző mindössze negyedórával az ámokfutás előtt – közölte szerdán Greg Abbott texasi kormányzó sajtótájékoztatóján. A 18 éves Salvador Ramos arcon lőtte nagyanyját a kedden történt ámokfutása előtt, de a nő túlélte a találatot és értesítette a rendőrséget, ezután ment gyilkolni az iskolába.

A 18 éves Salvador Ramosként azonosított elkövető egyik bejegyzésében azt is közölte, hogy megöli nagyanyját, egy másik üzenetében pedig már azt írta, hogy meg is tette ezt. Abbott szerint Ramos arcon lőtte nagyanyját kedden történt iskolai ámokfutása előtt, de a nő túlélte a találatot és értesítette a rendőrséget. A tettes ezt követően elmenekült otthonából, amelyben nagyanyjával élt, majd karambolozott kocsijával a Robb általános iskola közelében. Az oktatási intézménybe egy hátsó bejáraton keresztül jutott harci felszereléssel egy AR–15-ös jellegű puskával felfegyverkezve. Ramos ezt követően elbarikádozta magát egy negyedik osztályos tanteremben, ahol tüzet nyitott a diákokra és tanárokra, mielőtt a rendőrség végzett volna vele.

Abbott közölte, hogy a halottak mellett tizenheten szereztek nem életveszélyes sebesüléseket. A texasi kormányzó hangsúlyozta, hogy az elkövető közösségi médiában tett bejegyzései voltak az egyedüli figyelmeztető jelek. Hozzátette, hogy a főiskolát abbahagyó Ramosnak nem volt büntetett előélete, sem pedig ismert mentális problémája. A hatóságok szerint a 18 éves fiatal két puskát és hozzájuk való 375 darab lőszert vásárolt még márciusban.

Az ügy ismét felszította az amerikai fegyvertartás körüli társadalmi vitát. A feszült politikai légkör egyik megnyilvánulása volt, hogy Beto O'Rourke demokrata párti kormányzójelölt megszakította a republikánus párti Abbott sajtótájékoztatóját, pellengérre állítva a hivatalban lévő kormányzót, amiért hivatali ideje alatt lazított a texasi fegyvertartási törvényeken. O'Rourke Abott kihívójaként indul a novemberi kormányzóválasztáson. A jelenlévők közül többen azt vetették a demokrata párti politikus szemére, hogy át akarja politizálni a tragédiát, sőt, sértegetések is elhangzottak az épületből kikisért O'Rourke irányába. O'Rourke az épület előtt újságíróknak nyilatkozva őrültségnek nevezte, hogy egy 18 éves fiatal legálisan vásárolhat egy AR–15-ös gépkarabélyt.

PestiSracok facebook image

– kérdezte. A demokrata párti politikus egyben ígéretet tett, hogy megválasztása esetén szigorítani fogja a fegyvertartási szabályokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?