Pesti Srácok

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint nyáron beköszönthet az üzemanyaghiány

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint nyáron beköszönthet az üzemanyaghiány

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője egy keddi interjúban fejtette ki, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt minden korábbinál mélyebb és hosszabb energiaválság alakulhat ki, amelynek következő, nyári szakaszában üzemanyaghiány sújthatja Európá.

Fatih Birol a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjúban rámutatott, hogy Oroszország az Ukrajna elleni támadásig a globális energiarendszer meghatározó szereplője, az első számú kőolaj- és földgázexportőr, és az egyik legnagyobb szénexportőr volt. Ezért míg a hetvenes és a nyolcvanas évek energiaválságai egyedül a kőolajról szóltak, az Ukrajna elleni orosz támadás következtében "egyszerre van olajválság, gázválság és villamosenergia-válság", így ez a krízis sokkal súlyosabb, mint az eddigiek, és valószínűleg hosszabb ideig is tart majd – fejtette ki a párizsi székhelyű kormányközi szervezet ügyvezető igazgatója a Der Spiegel hírportálján közölt interjúban. Kiemelte, hogy a nyár az utazás, autózás legfőbb szezonja Európában és az Egyesült Államokban, így emelkedik az üzemanyag iránti kereslet, ami a válságos környezetben ellátási zavarokhoz vezethet. Mint mondta, benzinből, dízelből és kerozinból is hiány keletkezhet, méghozzá főleg Európában.

Európában ugyanis nem csupán a nyersolajimporttól, hanem a feldolgozott olajtermékek behozatalától is függ az ellátás - tette hozzá Fatih Birol, rámutatva, hogy több exportőr, köztük Kína kiviteli korlátozásokat vezetett be a hazai fogyasztók védelmére. Ugyanakkor lehetnek "megkönnyebbülést hozó meglepetések" a piacon. Javíthat a helyzeten, ha tovább gyengül a kínai gazdaság, mert így csökkenne az olaj iránti kereslet. A kínálat bővülését eredményezheti, ha sikerülne megállapodni a legnagyobb kitermelők közé tartozó Iránnal az ország nukleáris programjáról. Ugyancsak a kínálati oldalról hozhat enyhülést, ha néhány közel-keleti termelő, például Szaúd-Arábia, növelné a kitermelését. Azonban "mindegyik eset meglepetés lenne, nem szabad számítani rájuk" – húzta alá az IEA vezetője.

PestiSracok facebook image

– mondta Fatih Birol. Felidézte, hogy a tíz pontból álló csomag a fejlett gazdaságoknak szól, és a többi között azt tartalmazza, hogy vezessék be az autómentes vasárnapok intézményét a nagyvárosokban, csökkentsék a jegyek, bérletek árát a közösségi közlekedésben és szigorúbban korlátozzák a sebességet az autópályákon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.