Pesti Srácok

A WHO rendkívüli ülést hívott össze az egyre terjedő majomhimlő miatt

null

Miközben az országok többsége sorra feloldotta a koronavírus ellen bevezetett intézkedéseit, beleértve a beutazási korlátozásokat, egy újabb rejtélyes betegség ütötte fel a fejét több kontinensen is. Ez idáig több mint nyolcvan majomhimlős esetet jelentettek – és ötven újabb gyanús esetet vizsgálnak – összesen tizenkét országban, köztük kilenc európai államban, Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A tudósokat leginkább az aggasztja, hogy a vírus ilyen mértékű terjedésére eddig nem volt példa.

A majomhimlő eredetileg Közép- és Nyugat-Afrikában jellemző – ám még ott is elég ritka –, és máshol eddig egyedi esetekben figyelték meg a vírus terjedését olyan embereken, akik jártak az afrikai kontinensen. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a betegség most először terjed anélkül, hogy a fertőzött személyek megbetegedésük előtt Afrikába utaztak volna. Az európai kontinensen legelőször május elején, az Egyesült Királyságban fedezték fel a betegséget, majd azóta már Portugáliában, Svédországban, Spanyolországban, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban is jelentettek eseteket. Marion Koopmans holland virológus úgy véli, aggodalomra ad okot, hogy a vírus ennyi országban megjelent.

– fejezte ki aggályait. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli ülést hívott össze a ritka betegség terjedése miatt.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója. Hozzátette: az elmúlt hetekben felfedezett esetek leginkább szexuális tevékenységhez köthetők. Több ország egészségügyi hatósága pedig arról is beszámolt, hogy a vizsgált esetek alapján a betegség főleg homoszexuális vagy biszexuális férfiak körében alakult ki – írta meg a Politico amerikai lap.

– magyarázta Michael Head, az angliai Southamptoni Egyetem tudományos főmunkatársa. A majomhimlő a feketehimlővel azonos családba tartozik, ám kevésbé halálos, az Európában is felfedezett nyugat-afrikai típus halálozási aránya négy százalék alatti. A főként állatról emberre terjedő vírusnak nincs ellenszere, ám az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák bizonyos fokú védelmet nyújtanak a majomhimlő ellen is. A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították – számolt be róla az MTI. A betegség elsődleges tünetei közé tartozik a láz, a fejfájás, az izomfájdalom és a duzzadt nyirokcsomók. Jellemzően a láz kezdetétől számított egy-három napon belül dudoros kiütések alakulnak ki, először leginkább az arcon, majd a kezeken és a lábakon is. A jelenlegi fertőzéshullám során eddig nem jelentettek halálesetet, ám a vírus akár több hétig is ágyhoz kötheti a betegeket.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: tudasfaja

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.