Pesti Srácok

Az autósok után a babakocsisokkal és a mozgáskorlátozottakkal is csúnyán kitolt Karácsony

Az autósok után a babakocsisokkal és a mozgáskorlátozottakkal is csúnyán kitolt Karácsony

A budapesti Blaha Lujza tér felújítása körüli problémákra a politikusok és a szakemberek már a projekt kezdetén felhívták a közvélemény figyelmét. Sára Botond korábbi józsefvárosi polgármester arra figyelmeztetett, hogy a babakocsisok és a mozgássérültek járnak a legrosszabbul, ugyanis az aluljáróhoz tartozó lifteket meg sem építik. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy érdemes lett volna a térre behozni a Népszínház utcai villamosmegállókat, hogy az utazóközönség kényelmesebben érhesse el a járműveket – jegyezte meg az Origo a Blaha Lujza tér elfuserált fejlesztésével kapcsolatban.

– idézte fel az Origo Sára Botond, korábbi VIII. kerületi polgármester 2021 júniusában elhangzott nyilatkozatát. A fideszes politikus már akkor rámutatott, hogy a beruházás négyszázmillió forinttal lett drágább, az elfuserált korábbi fejlesztések legnagyobb vesztesei pedig a mozgássérültek és a babakocsisok lesznek, hiszen a liftek megépítése szintén kikerült a tervek közül. Vélhetően a felvonók megépítésének elmaradása miatt volt szükség azokra az új gyalogátkelőkre, amelyekkel Karácsony Gergely tovább szívatja az autósokat. A tér megújulása a tömegközlekedés szempontjából sem volt átgondolt. Karácsonyék első tervei 2021 januárjában kerültek nyilvánosságra. Ekkor Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója arra tett javaslatot, hogy tartsanak társadalmi vitát a projektről és vonják vissza a kiírt tendert.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a vezérigazgató.

– fejtette ki. Vitézy Dávid külön problémásnak tartotta, hogy a felújítás a villamoskapcsolat későbbi lehetőségét is kizárja, ugyanis ezt az útvonalat elzárják közművekkel. Az is kérdéses, hogy egyáltalán elkészülnek-e a felújítási munkálatok 2022. IV. negyedévére, ahogyan az a tervekben szerepel.

A Metropol több videót készített az építkezésen unatkozó munkásokról, akik saját bevallásuk szerint munka helyett az aluljárókban fociztak.

Forrás: Origo; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.