Pesti Srácok

Fidesz: a baloldal belement volna az olajembargóba, a háború árát a magyar emberekkel fizettette volna meg

null

A baloldal, ahogy korábban, most sem állt a magyar érdekek mellé, nyilatkozataikból az következik, hogy egy az egyben elfogadta volna a brüsszeli tervet, és belement volna az olajembargóba, a háború árát így a magyar emberekkel fizettették volna meg – mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Bánki Erik kormánypárti politikus kiemelte: az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt Európában vészesen emelkednek az árak. Ebben a helyzetben természetes, hogy el kell utasítani azt, hogy a drágább olajjal még tovább gerjesszék az áremelkedést – közölte, rámutatva: olaj nélkül leáll a magyar gazdaság, nem lesz üzemanyag, sem benzin, sem gázolaj. Kifejtette: Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője világossá tette, hogy jónak és hatékonynak tartja a brüsszeli szankciókat, sőt az atomenergia területére is kiterjesztette volna azokat. A választási kampányban is hallani lehetett a baloldaltól, hogy a legjobb válasz a háborúra, ha azonnal elzárják a gázcsapokat – folytatta Bánki Erik, jellemző hozzáállásnak nevezve Szabó Szabolcs (Momentum) álláspontját is, amely szerint majd az unió eldönti, mit kell tenni, és mindenki azt fogja betartani. A kormánypárti képviselő szerint nem lehet nem észrevenni, hogy ez a feltétel nélküli bólogatás, a Brüsszelnek való teljes megfelelés olyan távol áll a magyar érdekektől, mint Makó Jeruzsálemtől. A baloldal Európa érdekét újra a magyar emberek, a magyar nemzeti érdekek elé állítja – értékelt.

Kijelentette, Magyarország szerencséje, hogy egy olyan polgári kormánya van, amelyik minden eddiginél nagyobb és erősebb felhatalmazást kapott a választópolgároktól április 3-án. Azt mondta, soha nem látott szavazatszámmal, soha nem látott támogatással nyert a kormányoldal, aminek köszönhetően egy minden eddiginél vastagabb falat sikerült áttörni azzal, hogy az olajembargóról szóló európai uniós döntés a magyar érdekeket figyelembe véve születhetett meg. Bánki Erik közölte: így lehetőség van arra, hogy továbbra is megvédjék a rezsicsökkentést, a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjasokat és a családtámogatásokat, s továbbra is növekedési pályán tartsák a magyar gazdaságot. A politikus köszönetét fejezte ki a magyar embereknek, mondván, nélkülük ez nem sikerülhetett volna.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.