Pesti Srácok

Házkutatást tartottak a volt momentumos kecskeméti önkormányzati képviselőnél

null

Május 17-én, kedden, összehangolt akció keretében házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Főosztálya Vancsura István, volt momentumos kecskeméti önkormányzati képviselő lakhelyén, valamint a belvárosi ügyvédi irodájában. Ezt követőn magukkal vitték a képviselőt, aki azóta telefonon elérhetetlen.

A Hírösvény információi szerint Vancsura ügyében hivatali vesztegetés bűntettében zajlik eljárás. Más információk szerint a jelenleg zajló pénzügyminisztériumi korrupciós botrányban tűnt fel a neve, de az esetleges szerepéről egyenlőre nem tudni semmit. A portálnak annyit sikerült kiderítenie, hogy a büntetőeljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen zajlik. Kovács Katalin főügyészségi szóvivő a lapnak annyit mondott: a büntetőeljárás eredményessége érdekében az ügyről jelenleg nem adható tájékoztatás. Vancsura így nem lesz ott a csütörtöki Jogi és Ügyrendi bizottsági ülésen, amelynek elnöke, ezért a helyettesítéséről az önkormányzatnak kell gondoskodnia.

Mint ismert: Vancsura István a Momentum képviselője volt, majd miután összeveszett párttársával, Bodrozsán Alexandrával, kilépett a pártból (a párt szerint kizárták).

Forrás: hirosveny.hu; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.