Pesti Srácok

Jakab most már inkább mégse megy be a köztévébe

Jakab most már inkább mégse megy be a köztévébe

Jakab Péter felháborodott Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy hiába hívják, nem megy be a köztévébe. A Jobbik elnöke ezt azzal indokolta, hogy "eddig nem hívták" (attól most tekintsünk el, hogy a kampány idején az ellenzék folyamatosan visszautasította a megkereséseket), de valószínűbb, hogy egyszerűen nem tud mit mondani a pártban uralkodó botrányos állapotok kapcsán.

Jakab Péter Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem kíván szerepelni a M1 és a Kossuth Rádió műsoraiban. A pártelnök bejegyzésében kifejtette: „a választások előtt nem hívtak, hogy beszéljek az ország jelenéről, jövőjéről, most viszont naponta bombáz meghívásokkal az M1 és a Kossuth Rádió, hogy beszéljek az engem ért puccs-kísérletről”. Ezt egyébként már számtalanszor megcáfolták: a kampány idején az ellenzéki politikusok folyamatosan visszautasították a közmédia felkéréseit. Ezután Jakab a közmédiához, valamint a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszterhez intézett üzenetet:

– fogalmazott a Jobbik elnöke.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.