Pesti Srácok

Kövér László a CPAC-en: Egy csónakban evezünk az amerikai jobboldallal (Videó)

Kövér László a CPAC-en tartott beszédében elmondta: szerinte politikai ellenfeleink már rég felismerték, hogy együtt erő vagyunk, és ezért hálózattal szőtték át a világot. A kérdés, hogy a világ konzervatívjainak mit kell tenniük, hogy ennél eredményesebbek legyenek? – fogalmazott a házelnök.

Kövér László úgy véli, a jövő nem azoké, akiknek a jelenben több a pénze, fegyvere vagy médiája, hanem azoké, akiknek erősebb a hitük. A kétezer éves kereszténységből fakadó nyugati kultúra és hazánk ezeréves története bizonyítja az igazunkat; a házelnök szerint ez elég arra, hogy ne legyen kételye a hit örök erejében, dacára minden csalóka korszellemnek. A természetes emberi tudatot, identitást, normalitást erősíti, transzcendensre nyitott hit az alapvető pontunk. A hitnek a valláson túlmutató, az emberi értéktudatban, erkölcsben, kultúrában, identitásban betöltött szerepére kíván rámutatni, és ennek modern vonatkozásait próbálja összegezni.

– mondta Kövér László. A politikai ellenfeleknek azt üzeni a házelnök, nevezhetik magukat szocialistának, liberálisnak, vagy amerikai demokratának, woke-nak vagy progresszíveknek, nevezhetjük őket új bolsevikoknak, a lényeg: mindig ugyanazt akarják, elfojtani az emberben a transzcendens iránti vágyat, megakadályozni az embert érdekei felismerésében és érvényesítésében.

PestiSracok facebook image

– utalt szólamaikra.

– mondta a házelnök. Hozzátette: vannak, akik egymásnak akarják uszítani a népeket, de a zsidó, a keresztény és a muszlim civilizáció józan képviselőinek nem egymásban kell látni a veszélyt, hanem azon törekvésekben, amelyek el akarják vágni az embereket természetes kulturális gyökereitől.

– mondta Kövér László. Szerinte jelenleg Európát a kulturális megingás és a politikai cselekvőképtelenség jellemzi.

– vélte a házelnök.

– jelezte Kövér.

– zárta beszédét a házelnök.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.