Pesti Srácok

London ezen a héten már tájékoztatja az illegális bevándorlókat, hogy Ruandába telepíthetik őket

London ezen a héten már tájékoztatja az illegális bevándorlókat, hogy Ruandába telepíthetik őket

Fenntartani az illegális bevándorlókat a határon – diktatúra, kitoloncolni őket egy harmadik világbeli országba – jóemberkedés, legalábbis az angolok szerint. Londonban ugyanis megszületett a döntés: Ruandába telepítik a migránsokat, szerintük ugyanis az afrikai országnak megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére a következő években.

A brit hatóságok ezen a héten kezdik meg a brit határt illegálisan átlépők értesítését arról, hogy Ruandába telepíthetik át őket – közölte kedden a londoni belügyminisztérium. London áprilisban jelentette be, hogy új migrációs és gazdaságfejlesztési egyezményt kötött Ruanda kormányával. E megállapodás alapján mindazokat, akik illegálisan lépnek be brit területre, a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba. Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodást ismertető múlt havi tájékoztatásában közölte: a ruandai kormánnyal kötött egyezménynek – amely tartalmaz egy százhúszmillió fontos gazdaságfinanszírozási csomagot is az afrikai ország számára – nincs felső számbeli korlátja, Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére a következő években.

A brit belügyminisztérium ismertetése szerint az illegálisan brit területre lépőket – köztük azokat, akik a La Manche-csatornán csónakokkal átkelve Franciaországból érkeznek – figyelmeztetik e héttől arra is, hogy nem veszik fel őket a brit menedék-kérvényezési rendszerbe, mivel biztonságos országokon áthaladva érték el Nagy-Britanniát, és ezekben az országokban kellett volna menedékjogért folyamodniuk. A tárca elismeri annak a lehetőségét, hogy az áttelepítési szándékról értesítettek jogi képviselői várhatóan igyekeznek majd bírósági úton megakadályozni az illegálisan érkezők eltávolítását. Az első áttelepítő repülőjáratok a következő hónapokban várhatóan elindulhatnak Ruandába. A brit kormány már korábban jelezte azt is, hogy a készülő új bevándorlási törvény alapján életfogytiglani börtönnel lesznek sújthatók azoknak a hajóknak a vezetői, amelyekkel az embercsempészek a Nagy-Britanniába illegálisan bejutni próbálókat szállítják az európai kontinensről a brit partok felé. E törvény előkészítését London felgyorsította, miután tavaly novemberben harmincegy ember, köztük öt nő és egy gyermek a tengerbe fulladt, amikor gumicsónakkal próbált átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába. A hatósági beszámolók szerint a csónak az átkelési kísérlet közben elsüllyedt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.