Pesti Srácok

Márki-Zay szerint lett volna elég áruló az ellenzékben (Videó)

A választópolgárokat jogosan aggasztja, hogy ha most így egymásnak esik az ellenzék a választási vereség után, vajon tudott-e volna együtt kormányozni. Jogos a kérdés – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy nem sikerült leváltani az ellenzéket. Úgy látja: a baloldal azon dolgozik, hogy szétverje saját magát. Az egykori miniszterelnök-jelölt a baloldalon belül tapasztalható megdöbbentő folyamatokat emlegetett, majd kitért az árulókra is, akik szerinte többen is vannak az ellenzéki sorokban.

Nem számoltak el a kampánypénzekkel

Mint portálunk is beszámolt róla, egyik szoros szövetségese mártotta be Márki-Zay Pétert, amikor Kész Zoltán egyenesen egy nyílt levélben szólította fel a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy számoljon el a kampánypénzekkel. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagja után Magyar György baloldali ügyvéd is nekitámadt Márki-Zaynak a kampánypénzek témájában. Az önmagára MMM-alapítóként hivatkozó Magyar György az InfoRádióban arról beszélt, hogy a kampányadományokat kizárólag Márki-Zay Péter és csapata kezelte, arra a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségének rálátása nem volt.

PestiSracok facebook image

– idézte fel a baloldal történelmi vereségét megelőző kampányt a baloldali ügyvéd. Magyar György egyetért azzal, hogy Kész Zoltán felszólította az elszámolásra Márki-Zayt, és azt is megerősítette, hogy az MMM elnöksége nem támogatja elnökük pártalapítási szándékait.

Forrás: Mediaworks Hírcentrum; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.