Pesti Srácok

Oliver Stone: igaz hazafinak ismertem meg Putyint, az elnök rákbeteg volt, de már legyőzte a kórt

Rendszeresek a találgatások a sajtóban Putyin egészségügyi állapotával kapcsolatban – olykor mintha drukkolnának, hogy legyen nagyon beteg. Főleg persze ellenségei híresztelik régóta az orosz elnökről, hogy súlyos beteg. Legutóbb a brit MI6 egyik volt ügynöke, Christopher Steele állította, hogy az orosz elnök állandó orvosi kezelésre szorul. Most a háromszoros Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone – aki két évig az orosz elnök közvetlen közelében mozgott és egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott vele – egy podcastműsorban beszélt az orosz elnök egészségügyi állapotáról – hívta fel rá a figyelmet az origo.hu.

– mondta Oliver Stone Lex Fridman orosz származású amerikai mesterségesintelligencia-kutató műsorában. A hollywoodi filmrendező azt is hozzátette: 2015 és 2017 közt, amikor az orosz elnök környezetében volt, „racionális, nyugodt, az orosz nép érdekében fellépő embernek, igaz hazafinak ismerte meg őt”.

Oliver Stone érdeklődése a politika iránt közismert: A szakasszal (Platoon) világhírűvé vált rendező (ezért és a Született július 4-én rendezéséért kapott Oscar-díjat, korábban a Midnight Express-ért forgatókönyvírói Oscart) számos politikai filmet rendezett. A Kennedy-gyilkosság utóéletéről szóló JFK Kevin Costner főszereplésével az egyik legjobb film ebben a műfajban, a Nixon (Anthony Hopkins volt a címszereplő, a producer pedig Andy Vajna) egészen nagyszerű alkotás. De csinált mozifilmet G. W. Bushról és dokumentumfilmet Fidel Castróról. Putyin-dokumentumfilmje is világhírű. A szórakoztatóbb filmeket kedvelők körében pedig nagy közönségsikere volt a Tőzsdecápák (Wall Street) című filmjének, ezért kapott egyébként Michael Douglas színészi Oscar-díjat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.