oliver stone
Oliver Stone: igaz hazafinak ismertem meg Putyint, az elnök rákbeteg volt, de már legyőzte a kórt
Rendszeresek a találgatások a sajtóban Putyin egészségügyi állapotával kapcsolatban – olykor mintha drukkolnának, hogy legyen nagyon beteg. Főleg persze ellenségei híresztelik régóta az orosz elnökről, hogy súlyos beteg. Legutóbb a brit MI6 egyik volt ügynöke, Christopher Steele állította, hogy az orosz elnök állandó orvosi kezelésre szorul. Most a háromszoros Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone – aki két évig az orosz elnök közvetlen közelében mozgott és egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott vele – egy podcastműsorban beszélt az orosz elnök egészségügyi állapotáról – hívta fel rá a figyelmet az origo.hu.Putyin-interjúk: Majdnem kiderített valamit az orosz elnökről Oliver Stone - 2. rész
A Putyin-interjúk című négyrészes dokumentumfilm-sorozat második részében is folytatódik Oliver Stone és az orosz elnök látszólag baráti beszélgetése. A folytatásban végre elkezdenek a smúzolásnál komolyabb témákba is belemenni, Stone azonban még mindig cukormázas stílusban próbálja magát Putyin legnagyobb cimborájának beállítani, miközben a biztonságos zónán belül marad. A hosszadalmas udvarlás közepette majdnem kiderülnek fontos dolgok, Stone viszont elrontja ezt is.A Putyin - interjúk: Tündérként mutatja be az orosz elnököt Oliver Stone - 1. rész
Az Oscar-díjas rendező és neves összeesküvés-hívő Oliver Stone Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készített egy igen masszív interjú-sorozatot, amelyet a Showtime amerikai tévécsatorna vetít június 12-étől, összesen négy részben. A The Putin Interviews (A Putyin-interjúk) című dokumentum sorozatból nem tudunk meg semmi újdonságot a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetőjéről, ami főleg annak tudható be, hogy Stone szinte egyszer sem állítja igazi kihívások elé Putyint, de még csak provokatív kérdéseket sem tesz fel. A PestiSrácok.hu is megnézte a kimondottan amerikaiknak készült “művet”. Íme az első rész.Ajánljuk még