Pesti Srácok

Roma Szeretetszolgálat: a jobbikos cigány képviselő megszégyenítette a lovári nyelvet!

Roma Szeretetszolgálat: a jobbikos cigány képviselő megszégyenítette a lovári nyelvet!

Varga Ferenc első, lovári nyelven elmondott parlamenti beszéde szinte érthetetlen volt a roma szervezet szerint – írja a mandiner.hu.

A jobbikos cigány képviselő, Varga Ferenc mai első parlamenti felszólalásában megszégyenítette a nemzetközi lovári cigány nyelvet – olvasható a Roma Szeretetszolgálat honlapján. A portál szerint a képviselő mondatai helytelenek, beszéde szinte érthetetlen volt. Azt írják: lovári kiejtése egy kezdő nyelvtanuló kiejtésével megegyező. Beszédében felcserélte a hímnemű és nőnemű főneveket, helytelen ragozásaival a jelen idejű kifejezését múltbélivé tette. A lap közölte is a nyelvtanilag helytelen beszédet:

Tükörfordításban az elmondott mondat:

Helyes lovári szöveg:

Magyarul a helyes szöveg:

A portálon azt írják: a magyar emberek és a magyarországi cigányok április 3-án határozottan kijelentették, hogy nem kérnek a hatpárti koalícióból. Varga ennek ellenére ma kijelentette, hogy 4 évig roma ügyben ő lesz a cigányok lelkiismerete.

– tették hozzá.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.