Pesti Srácok

Szándékosan okozhatták a százharminchat ember halálához vezető dél-kínai repülőszerencsétlenséget

null

Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban történt katasztrófáját, amely százharminckét ember halálát okozta – jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap bennfentes forrásra hivatkozva. Az újság kedden megjelent cikkében egy, a repülőszerencsétlenség okainak és körülményeinek feltárását célzó, amerikai vizsgálat előzetes megállapításait ismerő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a gép "úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből kapott utasítást".

A március 21-én lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító Kunmingból Kantonba (Kuangcsou) tartott. A kevesebb mint kétórás úton közlekedő gépet a felszállás után egy órával érte baleset. Rendkívül szokatlan módon több mint 8 ezer méteres magasságból kezdett hirtelen zuhanni. Rövid ideig úgy tűnt, sikerült megállítani a zuhanást, de aztán pár perc múlva megszakadt a kapcsolat a földi irányítóközponttal, és a gép csaknem teljesen függőlegesen, orral lefelé egy erdős területen a földbe csapódott. A gép fedélzetén 132 ember – 123 utas és 9 fős személyzet – tartózkodott, a szerencsétlenséget senki sem élte túl. A repülőgép két feketedobozát – az adatrögzítőt és a fedélzeti hangrögzítőt – egy héten belül megtalálták a mentőcsapatok. Az amerikai hatóságok vizsgálata részben a megrongálódott állapotban előkerült adatrögzítő adatainak kinyerésére épül.

A China Eastern a balesetet követően közölte: a szerencsétlenséget szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai előírásoknak megfelelően tartották karban; a felszállást megelőzően a gép megfelelt a repüléshez szükséges követelményeknek. A légitársaság közleménye szerint azóta sem került elő újabb bizonyíték, amely alapján megállapítható lenne, hogy a repülőgéppel lett volna bármilyen probléma. A lap forrása szintén úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálatot vezető kínai hatóságok egyelőre nem jeleztek semmilyen műszaki vagy repülőgép-irányítási problémát. A China Eastern közleményben továbbá megismételték a légitársaság egyik vezető tisztségviselőjének márciusi közlését, miszerint a pilóták egészségügyi, családi és pénzügyi helyzete egyaránt jó volt.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.