Pesti Srácok

Szijjártó: nem hagyjuk, hogy bárki lerombolja évtizedes gazdasági erőfeszítéseink eredményeit

null

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az eddigi gazdasági eredményeket, amelyeket az orosz olajembargóra vonatkozó brüsszeli terv romba döntene – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Fajszon.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezen javaslat életbe lépése Magyarország energiaellátásának biztonságát és azon keresztül a magyar gazdaságot is romba döntené.

– szögezte le. Hangsúlyozta, hogy a történelmi jelentőségű áprilisi választás rekorderedményére az elmúlt tizenkét év gazdaságpolitikai stratégiájának megerősítéseként is tekintenek. Ennek köszönhetően létrejött hazánkban a munkaalapú társadalom, soha nem kellett a kormánynak megszorításokról döntenie, és Magyarország minden egyes válságból megerősödve került ki. Majd emlékeztetett rá, hogy gyakorlatilag nincs olyan válság, amely az elmúlt tizenkét évben ne ütötte volna fel a fejét; legutóbb egészségügyi és gazdasági krízissel kellett szembesülni a koronavírus-járvány kitörése nyomán.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az ukrajnai háború miatt a világ most is rendkívüli kihívásokkal néz szembe.

Szijjártó Péter a Pata József Gépipari Kft. beruházásának átadásán vett részt, ahol elmondta, hogy a kapacitásnövelő fejlesztés keretében eszközbeszerzésekre és raktárbővítésre került sor. A családi tulajdonban lévő autóipari beszállító cég által végrehajtott projekt összértéke 303 millió forint volt, amelyhez az állam 137 millió forint támogatást nyújtott, így segítve 115 munkahely megőrzését. Beszédében ennek kapcsán aláhúzta, hogy az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely több mint 150 ezer embernek ad munkát. Tájékoztatása szerint az ágazat termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, és a szektor teljesítmény az idei év első két hónapjában is 6 százalékkal bővült. Végezetül pedig rámutatott, hogy Bács-Kiskun megyében 2010-ben 11 százalékos volt a munkanélküliség, ezzel szemben ma 4,5 százalékos.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala