Pesti Srácok

Úgy tűnik, a Ryanair meg sem próbál kedves és korrekt lenni az utasaival

Úgy tűnik, a Ryanair meg sem próbál kedves és korrekt lenni az utasaival

Kedden levezettek egy utast a Budapestről Mallorcára tartó Ryanair járatról indulás előtt, mert a túlfoglalás miatt nem volt több hely. Ez akkor derült ki állítólag, amikor észrevették, hogy az egyik utas nem tud leülni a helyére, mert valaki, akinek a beszállókártyáján ugyanaz az ülőhely volt látható, már elfoglalta azt. Végül az érintett utas is megszólalt az ügyben. Persze lehet, hogy a Ryanair megpróbál kedves és korrekt lenni az utasaival, de akkor nagyon nem sikerül neki. Habár a cégvezetés stílusát ismerve az is lehet, hogy a kedves és a korrekt kifejezések eltérő használatával van csak dolgunk. Ebben az esetben viszont a Ryanair bizonyosan a világ legkedvesebb és legkorrektebb légitársasága.

A túlfoglalás teljesen hétköznapi és rendszeres a légi közlekedésben, a légitársaságok ilyenkor abban bíznak – nagyon komoly és megalapozott számítások alapján –, hogy nem jelenik meg minden utas az induláskor. A mostani eset azért nagyon különös, mert ha ilyen történik, az ki szokott derülni a check-in pultnál, de legkésőbb a beszálláskor. A Ryanair reagálva a furcsa helyzetre, először megkérdezte az utasokat, hogy van-e kedve valakinek önként leszállni. Nem meglepő módon nem jelentkezett senki, úgyhogy új taktikához folyamodott a személyzet. 250 eurót ajánlottak fel annak, aki leszáll a gépről, és vállalja, hogy átszállással, másnapi érkezéssel jut el Mallorcára. Zárójelben jegyezte meg a portál, hogy egyébként alapból négyszáz euró járt volna a jelentkezőnek, mert 1500 kilométer feletti távról van szó. A komoly összeg ellenére sem volt elég csábító az ajánlat egyik utas számára sem. Közben a feszültség egyre fokozódott, hiszen már másfél órája tanakodtak, az utasok pedig féltek, hogy pont rájuk esik a személyzet választása.

Már éppen annyi ideje tartott a tanakodás, mint a teljes út lett volna, amikor megjelent az a bizonyos villanykörte az egyik légiutas-kísérő feje felett, és felhívták a felettesüket. Tőle egyből megtudták a receptet: véletlenszerűen válasszanak ki valakit, és azonnal szállítsák le a gépről, hogy ne legyen további késés. Az ötlet az lett volna, hogy azt választják ki, aki utoljára csekkolt be a gépre, de mivel jellemzően gyerekes családok voltak, nehéz lett volna megmagyarázni, hogy a szülők miért nem tudnak elmenni nyaralni. Végül bemondták egy egyedül utazó férfi nevét, és levezették a gépről. A férfi az utazómajom turisztikai portálra írt az esetről:

PestiSracok facebook image

– írja többek között Horváth Péter.

Forrás: Utazómajom ; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.