Pesti Srácok

Kálmán Olga vagyona egyre csak gyarapszik

Kálmán Olga vagyona egyre csak gyarapszik

Kimagasló vagyongyarapodást ért el Kálmán Olga az elmúlt évben, és tette mindezt meglehetősen rejtélyes úton – írja az adatradar. A DK-s politikus előválasztáskor és az országgyűlési képviselői kinevezése kapcsán közzétett vagyonnyilatkozatát összevetve azt vette észre a portál, hogy átlagosan nagyjából 5 millió forintot tudott félretenni havonta.

Kálmán Olga vagyoni helyzete korábban sem volt nyomorúságos. A II. kerületi, 869 négyzetméteres telkére 2017-ben építtetett 250 négyzetméter alapterületű családi házat. Bár a baloldali politikus által 90 százalékban tulajdonolt ingatlan értékét a rendelkezésre álló adatok ismeretében nehéz lenne pontosan meghatározni, annyi bizonyos, hogy hasonló – de valamivel kisebb – méretű ingatlant 315 millió forintért is árulnak a kerületben, de a környékbeli legolcsóbb legalább ötszáz négyzetméter telekterületű és kétszáz négyzetméteres házzal rendelkező ingatlanokat is jócskán száz millió forint feletti áron hirdetik. Volkswagen személyautóját 2012-ben vásárolta és bár egyéb nagy értékű ingóságokat, vagyontárgyakat nem tüntetett fel, az igazán érdekes részek csak ezután következnek vagyonnyilatkozatában – írja az adatradar.

Sokakat nyugtat a tudat, ha pénzüket valamilyen bankszámla vagy befektetési forma helyett a párnába bevarrva tartják, esetleg mindig van valamennyi készpénz a zsebükben. Vagyonnyilatkozata szerint Kálmán Olga bankszámlák helyett a készpénzt részesíti előnyben. Az előválasztási elszámoláshoz képest ugyan ötmillió forinttal kevesebbet, de így is tizenötmilliót tüntetett fel a képviselői tiszteletdíj hathavi összegét meghaladó készpénzként idén. A hathavi képviselői tiszteletdíj önmagában valamivel több, mint hétmillió forint. Az adatradar megemlíti, a hitelintézeti számlaköveteléseket csak akkor kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban, ha azok összességében a fentebb már említett, féléves tiszteletdíjat meghaladják. Kálmán Olga tavaly még üresen hagyta ezt a sort, idei nyaralásához viszont bőséges keretet nyújthat a májusi bevallás szerint a bankszámláján szereplő 51 millió forint plusz 22.230 euró, melyek együttes forintértéke kis híján eléri a 60 milliót.

Az ingatlan potenciális értéknövekedését nem vizsgálva, csak a pénzeszközök helyzetét összevetve is azt láthatjuk, hogy Kálmán Olga vagyona legalább 48 millió forinttal növekedett szűk tíz hónap alatt – írják. Ez az érték inkább alsó becslés, hiszen a tavalyi számlaköveteléseinél azt feltételeztük, hogy csak azért nem tüntette fel őket, mert éppen nem haladták meg a jogszabályi határként szolgáló hétmillió forint körüli értéket. Kiemelték, ez a kiugró növekedés meglehetősen rejtélyes, annak fényében, hogy jövedelemnyilatkozatában kizárólag a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadójaként kapott havi bruttó egymillió forint került feltüntetésre az elmúlt évben. Ezt az összeget, ha teljes egészében félre tudta rakni is több mint negyvenmillió forint forrása szorul még magyarázatra. Az adatradar szerint lehetséges, hogy a kültagként ötven százalékban gazdasági érdekeltségébe tartozó K.O. Press Hírszolgáltató Bt. áll a háttérben, ehhez azonban meglehetősen jó évet kellett volna zárni a cégnek, mely az Opten szerint 0 fős létszámmal működő mikrovállalkozás.

PestiSracok facebook image

Forrás: Adatradar; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.