Pesti Srácok

Udvardy György veszprémi érsek Csíksomlyón: A kereszt egyszerre győzelmi zászló is, amit harcos gondossággal hordozunk (képgalériával frissítve)

Udvardy György veszprémi érsek Csíksomlyón: A kereszt egyszerre győzelmi zászló is, amit harcos gondossággal hordozunk (képgalériával frissítve)

A koronavírus-járvány enyhülésével két éve először korlátozások nélkül vehetnek részt a zarándokok a csíksomlyói búcsún. Az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményének során közel ötszáz éve vesznek részt a vándorok. A búcsú idén különösen fontos dátumra esett, hiszen egybeesik a nemzeti összetartozás napjával. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek. A búcsú mottója idén a ferences rend jelmondata: Pax et bonum! – Béke és jóság!

Pax et bonum: Béke és jóság! A ferencesek köszöntése az idei fogadalmi búcsú mottója, s ezekkel a szavakkal köszöntötte a zarándokokat a házigazda, a Szent István királyról elnevezett erdélyi ferences rendtartomány elöljárója. Urbán Erik OFM külön köszöntötte a Kárpátaljáról érkező zarándokcsoportot. Mint mondta, jel értéke van annak, hogy a kárpátaljai magyarok is ott vannak a legendás hegynyeregben.

Kovács Gergely, a gyulafehérvári egyházmegye érseke, miután köszöntötte a híveket, a béke jelentőségére hívta fel a figyelmet. Közös imádságot kért Európa és a világ békéjéért, kérve egyúttal Szűz Mária, a béke királynője közbenjárását az ukrajnai háborútól szenvedőkért és a megbékélésért.

Udvardy György veszprémi érsek, a szentmise főcelebránsa és szónoka bejelentette: „ezt a szentmisét népünkért és nemzetünkért” ajánlja fel.

PestiSracok facebook image

Az ünnepi szentmise tanító részében azt az evangéliumi szakaszt olvassák fel, amelyben az Úr angyala hírül adja Máriának, hogy a Szentlélektől gyermeket fogan, akit Jézusnak fognak nevezni. Előzőleg a pünkösdi jelenet hangzott el a szentleckében, amelynek során az apostolokra lángnyelvek formájában leszállt a Szentlélek. A szentmise homíliáját Udvardy György érsek mondta el.

Isten a húsvéti ünneptől pünkösdig vezetett minket. Isten, aki nélkül az ember elszakítja magát az élettől és rossz döntéseket hoz, vezette be szentbeszédét a hegynyeregben Udvardy György. Az érsek arra kért, ne a tömeg szerint gondolkodó emberek legyünk, hanem a keresztségben elnyert méltóságban akarjuk élni életünket, felelősséget vállalva egymásért, nemzetünkért, kereszténységünkért, kultúránkért és közös jövőnkért.

A keresztségben nyerjük el azt az indentitást, amik valójában vagyunk, abban ismerjük fel értékeinket és szolgálatunkat, mondta. Ez segít értékként tekinteni a magyar nemzethez tartozásunkat is.

Ahogyan mi ismerjük az Istent, úgy egyetlen más nép sem”, fogalmazott Udvardy György, majd emlékeztetett: Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson.

Békevágyunk közel van a hitünkhöz, a béke a világ végső jövője, de a békét a Krisztushoz való megtérés adja. Bár a béke Isten ajándéka, a békét teremteni kell – mutatott rá a szónok. Elismerte ennek nehézségét egyéni és nemzeti szinten, majd rámutatott: sokféle erő fellép a béke és a béketeremtő ember ellen. De mindig meg kell tenni az első lépést, figyelmeztetett.

Hogyan munkálhatjuk a békét? – tette fel a kérdést, majd válaszában az érsek arra tért ki, a felebarát iránti szeretet arra ösztönöz, hogy küzdjünk a jóért, a jót akarjuk a másik embernek, s ahogy minket megillet a jó, úgy természetesnek kell vennünk, hogy meg kell küzdenünk érte és a békéért.

Az evangélium radikalitásának követésére hívott fel, akkor is, ha azért megszól a világ. Az elismerés utáni vágy kevés, a béketeremtés vágya azonban előre mutat és jövőt teremt egyén és közösség számára egyaránt, mondta Udvardy György érsek.

Mindebben azoknak kell elöljárniuk, akik ismerik Jézus Krisztust és megkapták ajándékát, a Szentlelket. Az ideológiák által vezért társadalomban nekünk kell éltetnünk a közösségeinket és reményt adni, intett.

Udvardy György hangsúlyozta, béke és a jóság kívánása megköveteli a radikális döntést jó és rossz között. Ferenc pápa nyomán arról beszélt, szükség van küzdelemre, éberségre, a megkülönböztetés képességére. Óvott az önelégült vakságtól és a lelki korrupciótól, mert azok gyengítik a végső ítélet valóságát.

Igen, küzdeni kell a jóért! – húzta alá a veszprémi érsek, majd a szeretet cselekedeteinek gyakorlására és a szentségekhez való járulásra hívta az őt hallgatókat. Aki szeretet nélkül éli az életét, eleve elvesztette a küzdelmet, fogalmazott.

A kereszt egyszerre győzelmi zászló is, amit harcos gondossággal hordozunk. A kereszt nem kerülhető meg, de számunkra ez Isten ereje és gyöngédsége, mondta.

Szólt arról is: kérni kell a Szentlélek megkülönböztető ajándékát. Ne áltassuk magunkat, figyelmeztetett, mert minden bűnnek és minden mulasztásnak van következménye. Aki átfogó vízió nélkül él, úgy is fogja végezni, de a mi reménységünk az üdvösségre szól, tette hozzá. Majd Pál apostol szavaival bátorította a fogadalmi búcsúra összegyűlt tömeget. A jóakarat megnyilvánulására, a jóság művelésére hívott, hozzátéve: különös felelősséggel tartozunk a ránk bízottakra. Vállaljuk hát fel a béke esdését és a béke munkálását otthon is, legyünk békességszerző, jóakaratú emberek, hogy a világnak legyen jövője és reménye, kérte. Őseink hite, ragaszkodása is megjelenik mai közös ünneplésünkben, mondta Udvardy György, aki hangsúlyozta a magyarság Mária-tiszteletének mélységét. Mint mondta, tanulni akarjuk tőle, hogyan élte mindennapjait a Szentlélekben, hogyan fedezte fel benne az isteni új rendet, újjáteremtést, a békét, a jóságot. Ebben a bizalomban vagyunk itt mi is – mutatott rá beszéde végén, hozzáfűzve, a zarándok vállalja zarándoklata tisztító erejét, így fohászkodik családjáért, népéért, nemzetéért. A szentbeszédet követően felhangzik a népének: „Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!”

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a csíksomlyói búcsú szentmiséjére érkezik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor
Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor
Udvardy György veszprémi érsek, ünnepi szónok a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor
Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor
A labarumot és a kordont viszik a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregbe Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor
A csíksomlyói búcsúra tartó csíkmadarasi keresztalja gyalogos zarándoklata Csíkrákos határában 2022. június 4-én reggel. MTI/Veres Nándor
A csíksomlyói búcsúra tartó csíkkszenttamási keresztalja gyalogos zarándoklata Csíkrákos határában 2022. június 4-én reggel. MTI/Veres Nándor
A csíksomlyói búcsúra tartó csíkkarcfalvi és csíkjenőfalvi keresztalja gyalogos zarándoklata Csíkmadaras határában 2022. június 4-én reggel. MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.