Pesti Srácok

Macron egyelőre nem cseréli le a francia kormányfőt

Macron egyelőre nem cseréli le a francia kormányfőt

A francia nemzetgyűlési választásokat követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő nem fogadta el, annak érdekében, hogy a kormány a helyén maradhasson és cselekvőképes legyen a következő napokban – jelentette be kedden az elnöki hivatal.

Emmanuel Macron államfő pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű koalíciója a választások vasárnapi második fordulójában elvesztette abszolút többségét a nemzetgyűlésben. Miután sem a baloldali szövetség, sem a jobboldali pártok nem szereztek elég képviselői helyet a többséghez, a kormánypárt mandátumvesztése bizonytalanná tette kormányzóképességét. Az Élysée-palota tájékoztatása szerint Macron megkezdte a politikai konzultációkat a franciák érdekeit szolgáló, lehetséges konstruktív megoldások megtalálására. Az államfő kedden és szerdán hivatalában fogadja a parlamentbe jutott pártok vezetőit, a miniszterelnök pedig kedden délután hivatalában konzultál kormánya tagjaival.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését, és kormányátalakítás is várható, miután az államfő kérésére a miniszterek és Élisabeth Borne kormányfő is elindult képviselőjelöltként, de annak a kormánytagnak, aki nem tudott győzni a választókerületében, le kell mondania kormányzati tisztségéről. Brigitte Bourguignon egészségügyi miniszter, Amélie de Montchalin, az ökológiai átmenetért felelős tárcavezető és Justine Bénin, a tengeri ügyekért felelős államtitkár nem szerzett mandátumot. A kormánypártnak a következő öt évben csak 246 képviselői helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, míg eddig 345 volt. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali szövetség (NUPES) 131 helyet szerzett meg, és ezzel a legfőbb ellenzéki erő lesz a parlamentben. A szövetséget vezető radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon azt kérte a NUPES-t alkotó négy párttól, hogy ne alkossanak külön frakciókat, de ezt a baloldali pártok elutasították. Ezért a Marine Le Pen vezette szuverenista, jobboldali Nemzeti Tömörülés úgy tekinti, hogy ő alkotja majd a legnagyobb ellenzéki csoportot az alsóházban, miután 89 képviselővel 1986 óta először ismét önálló frakciót alakíthat. Marine Le Pen már jelezte, hogy pártja a nemzetgyűlés alelnöki posztjára és a hagyományosan a legnagyobb ellenzéki frakciót megillető pénzügyi bizottság vezetésére tart igényt.

PestiSracok facebook image

A NUPES tagjai közül a radikális baloldali Lázadó Franciaország hétfőn jelezte, hogy július 5-én bizalmatlansági indítványt nyújt be az egy hónappal ezelőtt kinevezett kormány ellen. A szocialisták és a kommunisták pedig nem tartják kizártnak, hogy részt vesznek Élisabeth Borne kormányának megbuktatásában. Amennyiben a 62 fős csoporttal rendelkező konzervatív Köztársaságiak és a Nemzeti Tömörülés is támogatja a kezdeményezést, a kormány megbuktatható. A Köztársaságiak már közölték, hogy nem akarják megszavazni a radikális baloldal által javasolt bizalmatlansági indítványt, miután a két pártnak nincsenek közös értékei az ország jövőjét illetően. A pártvezető, Christian Jacob azt is kizárta, hogy kormányzati szövetséget kötnek az államfővel. A párt egyelőre ellenzékben kíván maradni, de jelezte, hogy az ország érdekeit szolgáló törvényjavaslatokat a konzervatív képviselők meg fogják szavazni.

A mandátumok megoszlása a pártok között az 1958 óta tartó erős elnöki rendszerben teljesen új belpolitikai helyzetet teremtett és a parlamentet helyezte a politikai játszmák középpontjába.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.