Pesti Srácok

Megvan az elsőfokú ítélet a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

null

A rendőrök 2016 őszén, a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügy összesen nyolc vádlottjával szemben a bíróság elsőfokú, elmarasztaló döntést hozott. A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot összesen nyolc személlyel szemben. A vádirat lényege szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyükön lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A rendőrség szervezett akció keretében, a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével 2016 őszén több helyszínen, így Jászberény, Galgaguta, Bőny településeken tartott házkutatást. A különböző helyszíneken összesen több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egy kilogramm tömegű robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A vádirat szerint továbbá a vádlottak közül ketten, népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. Nevezetesen, a szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015. és 2016. évben több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött. A nagy nyilvánosság előtt közzétett írások zsidó- és migránsellenes hangvételűek voltak, alkalmasak voltak arra, hogy az írásokat olvasó személyekben gyűlöletet keltsenek.

A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a bíróság elsőfokú ítéletet hozott; hét vádlottat lőfegyverrel és/vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük két vádlottat emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat – egyiküket lőszerrel visszaélés bűntette mellett – közösség elleni uszítás bűntettében találta a bíróság bűnösnek. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a főügyészség a vádlottak terhére, a kiszabott büntetések súlyosításáért jelent be fellebbezést.

PestiSracok facebook image

Portálunk többször is cikkezett a Magyar Nemzeti Arcvonalról, ezekről részletesebben ITT és ITT lehet olvasni.

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: Népszabadság/Kurucz Árpád

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.