közösség elleni uszítás
Uszítás miatt feljelentette Tényi István Márki-Zay Pétert
Tényi István volt fideszes politikus bejelentést tett a rendőrségnél Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) EP-listavezetőjének kijelentése miatt, mivel azt találta mondani, hogy a lógástól félnek a kormánypártiak.Megvan az elsőfokú ítélet a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében
A rendőrök 2016 őszén, a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügy összesen nyolc vádlottjával szemben a bíróság elsőfokú, elmarasztaló döntést hozott. A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot összesen nyolc személlyel szemben. A vádirat lényege szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyükön lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.Az Iszlám Államhoz köthető magyar férfire csapott le a TEK (Új infókkal frissítve!)
Egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a TEK főigazgatója az M1-en hétfő este. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.Letartóztattak egy dzsihadista tartalmakat terjesztő magyar férfit
Letartóztattak egy magyarországi születésű férfit, aki harcra buzdító, dzsihadista tartalmakat tett közzé egy német online felületen – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, a honlapján. A bírósági közlemény szerint a férfit a német hatóságok és a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködésének köszönhetően sikerült azonosítani és elfogni. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt indított eljárást.Megszüntették a nyomozást Niedermüller Péter ellen, mivel rémisztő, fehér képződményekről beszélni nem bűncselekmény
Február elején rendeltek el nyomozást Niedermüller Péter ellen az ATV-ben elhangzott eszmefuttatása miatt, amelyben borzalmasnak nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális emberekből álló családmodellt. A CÖF-CÖKA tett feljelentést.Új Alfa Romeóra gyűjt az előre betervezett sérelemdíjakból a fideszeseket gyalázó Homonnay
Perrel fenyegeti a PS neki nem tetsző kommentelőit Homonnay Gergely, a DK-hoz köthető blogger. Azt is előre leszögezte, hogy a sérelemdíjakból egy vadonatúj Alfa Romeót fog venni. Pénteken írtuk meg, a lehető legobjektívebben, hogy az ultraliberális megmondóember azzal poénkodik a Facebook-oldalán, hogy koronavírussal fertőzné meg a fideszeseket. Homonnay válasza persze nem maradt el. Nem is érti, hogy ha viccelődött és azt mi is elismerjük, akkor mégis mi a probléma. Azt is leszögezi, hogy a neki nem tetsző kommenteket gyűjti, ezen hozzászólókat fel fogja jelenteni, mert a megítélt sérelemdíjból szándékozik megvenni az új Alfa Romeóját. Homonnay kommentenként, illetve negatív jelzőnként 20 ezer forinttal számolt, amikor azt írta: egy-egy középiskolai tanár kéthavi fizetését összedobtuk neki két nap alatt. Nos, ha Homonnay az elmúlt napokban elkövetett, a koronavírus-fertőzéssel fenyegető vagy poénkodó posztjait és kommentjeit összeadjuk, lehet, hogy abból egy Ferrari is kijönne...Nyomoz a rendőrség Niedermüller Péter keresztényeket gyalázó kijelentése miatt
Nyomozást rendeltek el Niedermüller Péter (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP) erzsébetvárosi polgármester egy januári, az ATV egyik műsorában tett kijelentése miatt – tudatta a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetősége csütörtökön, közleményben az MTI-vel.A kevésbé ismert futóbolondok c. rovatunkban bemutatkozik a Magyar Ateista Társaság – Kövér monnnnyonle
Tényezővé, egyúttal valamilyen megfejthetetlen gondolatmenettől vezérelve vallása miatt üldözött csoporttá delirálta magát a Magyar Ateista Társaság, amelynek meg nem nevezett prominensei feljelentették Kövér Lászlót, mert az Országgyűlés elnöke nemrég kijelentette: a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját. A bizonyára botcsinálta, amatőr jogászokból álló, csodálatos átalakulással jogászprofesszorokká átvedlett csapat szerint ezzel a házelnök elkövette a közösség elleni uszítás bűntettét. A rettenetesen unatkozó lütyők persze nem hagyták ki a történelmi, stratégiai pillanatban bevinni a végső döfést, és arra szólították fel Kövért, hogy monnnnyonle.Ajánljuk még

















