Pesti Srácok

Niedermüller büntetlenül mondhat bármit…

null

Már majdnem feljelentettem Niedermüller Pétert. Az utolsó pillanatban aztán meggondoltam magam. Rájöttem ugyanis, hogy ez a bajkeverő bizony büntetlenül mondhat azt, amit akar. Már, ha okosan teszi. És okosan teszi…

***

Eredeti tervem az volt, hogy feljelentem a Dk üdvöskéjét, s már az előkészületeket is megtettem. A következő – nem túl hosszú, ám annál lényegre törőbb feljelentést fogalmaztam meg:

PestiSracok facebook image

***

Mielőtt elindultam volna a rendőrségre, úgy gondoltam, nem árt újból átnézni a feljelentés, főként abból a nézőpontból, hogy per esetén milyen eredményre számíthatok. Minden lehetséges fórumon ugyanazt találtam, amit később ügyvéd ismerőseim is megerősítettek:

- a „clear and present danger” formula értelmében a közösség elleni izgatás bűncselekményének vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni. Csak bizonyos mérték fölött (azaz a nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén) igazolható alkotmányosan a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátozása; (v.ö. ha Erzsébetváros nem fehér, nem heteroszexuális és nem keresztény lakói félelemből elkezdik gyilkolni a fehér, heteroszexuális keresztény lakókat – vbt)

– a véleménynyilvánítás szabadsága csak nagyon szűk körben korlátozható;

Azaz a törvény nem rögzíti világosan, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága, s mettől számít a kimondott gondolat gyűlöletbeszédnek. Természetesen polgári peres úton is beperelhettem volna Niedermüllert, de itt is kudarcra lettem volna ítélve. Ugyanis a bírósági gyakorlat alapján csak akkor állapítható meg a jogsérelem, ha a gyűlöletbeszéd tárgya egyértelműen beazonosítható személy, így egy csoport ellen irányuló gyűlöletbeszéd ellen ez alapján nem lehet fellépni.

Ha tehát Niedermüller ellen magán bűnvádi eljárást kezdeményezek, akkor a bíróság meg fogja állapítani, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát sértené az elmarasztaló ítélet.

Ha pedig polgári peres úton perelném, akkor a bíróság kimondaná, hogy sem nem ellenem, sem nem más beazonosítható személy ellen nem szólt az ominózus gyűlöletkeltés, mely szerint a „heteroszexuális fehér keresztény emberek” csoportja egy „rémisztő képződmény” (sic!).

***

Summa summarum a Btk. 332. §-a úgy, ahogy van, egy nagy kalap szar. Ugyanannyira nagy kalap, és ugyanannyira szar, mint a Btk. 258. §-a, azaz a hazaárulás büntetőjogi szankcionálása. E két témakörben ideje lenne már végre olyan törvényeket hozni, amelyeket a hatóság be is tartat, s ez talán megteremtené azt a hozadékot, hogy az állampolgárok is betartanák a törvényt, ha más miatt nem, hát félelemből.

***

Addig pedig Niedermüller Péter és társai azt mondanak, amit csak akarnak. Büntetlenül és büntethetetlenül. Mármint… a fehér, heteroszexuális keresztényekre.

() VBT ()

Kiemelt kép: MTI - Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.