Pesti Srácok

Orbán Viktor George Friedman nemzetközi geopolitikai elemzőt fogadta

null

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta George Friedman magyar származású, nemzetközileg elismert amerikai geopolitikai stratégát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A beszélgetésen, melyen részt vett Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is, George Friedman bemutatta Vihar a csönd előtt című új könyvét, amely Magyarországon az MCC Press gondozásában jelent meg. A hétfői találkozón megvitatták az elhúzódó ukrajnai háború, valamint a nyomában járó súlyos gazdasági válság legújabb fejleményeit. George Friedman Budapesten született zsidó szülők gyermekeként. Családja a kommunista hatalom elől menekülve először Ausztriába, majd az Egyesült Államokba vándorolt ki. Friedman világszerte számos katonai és kormányzati szerv munkáját támogatta tanácsadóként. 1996 és 2015 között az általa alapított Stratfor magánhírszerző cég és geopolitikai agytröszt elnöke volt. A Stratfortól való távozása óta a hasonló profilú, szintén általa alapított Geopolitical Futures elemzőportált irányítja. Műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarul számos könyve elérhető.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.