Pesti Srácok

100 milliárdos kártérítést kap a Mol a horvát államtól

null

Horvát sajtóértesülések szerint a horvát állam elvesztette a MOL-INA-ügyben indított pert, a washingtoni választott bíróság ugyanis a MOL-t mondta ki nyertesnek. Ennek értelmében a hazai olajtársaság több mint 100 milliárd forintos kártérítést kap.

A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) egyértelműen kimondja: nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai; az ítélet a kamatfizetést is figyelembe véve mintegy 236 millió dollár kártérítést ítélt meg a MOL részére - közölte a MOL a BÉT honlapján szerdán.

Azt írták, a háromtagú tanács július 5-iki ítéletében egyhangúan visszautasította Horvátország azon védekezését, hogy a 2009-es szerződések vesztegetés eredményeként jöttek volna létre. A MOL 2013-ban kezdeményezte az eljárást, mert Horvátország több ízben megsértette a felek között 2009-ben megkötött, elsősorban gázkereskedelmet szabályozó szerződéseket.

- áll a közleményben. A választottbírósági ítélet szerint Horvátország jelentős károkat okozott az INA-nak, közvetve pedig a MOL-nak, mivel szerződéses kötelezettsége ellenére sem vette át az INA gázkereskedelmi üzletágát, továbbá nem a szerződésnek megfelelően történt a földgáz árszabályozása és a bányajáradék mértékének emelése sem, amivel 167,8 millió dollár veszteséget okozott a MOL-nak - írta az olajtársaság. Hozzátették, a választottbíróság további 16,1 millió dollár összegű kártérítést ítélt meg az INA leányvállalata (Prirodni Plin) által gáztározóban tárolt földgáz nyomott áron történő kényszerértékesítése miatt.

Forrás: MTI, index.hu; Fotó: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.