Pesti Srácok

Boris Johnson nem mond le

null

Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt. Szerda este a kabinet tagjai egymás után keresték fel a kormányfőt Downing Street-i hivatalában, és egybehangzó, nem cáfolt médiaértesülések szerint megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását.

Közöttük volt általános meglepetésre Priti Patel belügyminiszter is, aki eddig Boris Johnson feltétlen támogatójaként és szoros szövetségeseként volt közismert. Ugyancsak távozásra kérte a miniszterelnököt Grant Shapps közlekedési miniszter, Brandon Lewis, az észak-írországi ügyek minisztere, valamint Michael Gove, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb tagja, aki szerdáig a gazdasági felzárkóztatásért felelős tárca vezetője volt. Johnson hivatala azonban szerda este bejelentette, hogy a kormányfő menesztette Gove-ot miniszteri tisztségéből. A londoni miniszterelnöki hivatal illetékeseinek szerda esti tájékoztatása szerint Johnson azzal az érvvel utasította vissza a távozására szóló felszólításokat, hogy a jelenlegi feszült gazdasági helyzetben és az ukrajnai háború időszakában felelőtlenség lenne a részéről, ha lemondana.

Johnsonra – aki az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett – a héten újból egyre nagyobb nyomás nehezedik lemondása érdekében. A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről. A brit miniszterelnök elismerte, hogy ez súlyos hiba volt, de már nem tudta elejét venni annak, hogy tiltakozásként lemondási hullám induljon el kormányának tagjai körében. A két legnagyobb horderejű lemondást Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője jelentette be, de szerda délutánig összesen 37 kormánytisztviselő távozott, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, illetve tanácsadói, parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról.

A brit politikatörténetben az 1930-as évek óta nem volt példa ilyen méretű lemondási hullámra egyetlen kormányon belül.

PestiSracok facebook image

A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában is többen felszólították Johnsont a távozásra, köztük a kormányzó Konzervatív Párt több rendkívül befolyásos tagja. A kormányfő azonban kijelentette: a 2019-es parlamenti választáson "kolosszális" mandátumot kapott a választóktól, és ez azt jelenti, hogy "a jelenlegi nehézségek" ellenére folytatnia kell munkáját. A három éve tartott választáson a Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős, a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.

Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nemegyszer Johnson részvételével. A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnököt a rendőrség megbírságolta. Az újkori brit politikatörténetben Johnson az első, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági szankcióval sújtottak. Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott. A jelenlegi pártszabályzat alapján 12 hónapon belül nem kezdeményezhető a frakciótagok részéről újabb bizalmatlansági indítvány a kormányfő ellen, de ezt a szabályt az alsóházi pártcsoport illetékes bizottsága bármikor megváltoztathatja. Szóba került, hogy e módosítást már szerdán bejelentik, de ez végül elmaradt.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.