Pesti Srácok

Gyöngyösi miniszterelnöki fizetésért elnökölheti a Jobbikot

Gyöngyösi miniszterelnöki fizetésért elnökölheti a Jobbikot

Havonta nagyjából két és fél milliós fizetést kaphat az Európai Parlamenttől Gyöngyösi Márton, ami a különböző költségtérítésekkel, illetve juttatásokkal még nagyobb összeget jelent. Emellett a Jobbik új elnöke a pártvezetésért is kaphat plusz apanázst, így Gyöngyösi havi bevételei még a magyar miniszterelnöknek, valamint az Országgyűlés elnökének a fizetését is túlszárnyalhatják – írja a magyarnemzet.hu.

Jelentős összegeket tehet zsebre Gyöngyösi Márton, a Jobbik újonnan megválasztott elnöke, aki európai parlamenti képviselőként már eddig sem kereshetett rosszul. Jakab Péter pártbéli utóda EP-képviselői munkájával nagyságrendileg két és fél millió forintot keres. Bár azt nem tudni hivatalosan, hogy a Jobbik aktuális elnöke mekkora tiszteletdíjat kap a párttól, de könnyen elképzelhető, hogy Gyöngyösi Márton legalább annyit keres, mint a miniszterelnök vagy a házelnök. Ismert: a parlament a múlt hónapban döntött arról, hogy a jövőben a kormányfő havi illetménye megegyezik az Országgyűlés elnökének tiszteletdíjával, ami jelenleg 3,5 millió forint.

Gyöngyösinek amiatt sincs oka panaszra, mert a képviselői tiszteletdíjon felül az Európai Parlament további juttatásokat is biztosít a képviselőknek, így még nagyobb az összeg, amit a Jobbik elnöke Brüsszelből kap. Az alapfizetést feljebb tornázhatják a képviselők a több mint százezer forintos napidíjjal, amely azért jár, ha Brüsszelben vagy Strasbourgban hivatalos munkát végeznek, vagy legalábbis aláírják a jelenléti ívet. Másrészt a képviselőknek az útiköltségeiket is megtérítik, mert az európai parlamenti ülések többsége Brüsszelben vagy Strasbourgban van.

Emellett a távolság és az utazás időtartama függvényében átalányjuttatásban is részesülnek a további utazási költségek fedezéséhez, de a képviselőknek költségtérítést nyújtanak abban az esetben is, ha a munkájuk során saját tagállamukon kívülre kell utazni. Az irodai költségeket is fedezi az EP, a képviselők pedig hivatalos ügyben Brüsszelben és Strasbourgban egyaránt használhatják a testület járműparkját, illetve az orvosi kiadásaik kétharmadának megtérítésére is jogosultak. Végkielégítések terén is bőkezű Brüsszel: a távozó képviselők jogosultak úgynevezett mandátum végével járó juttatásra, ami a rendelkezések szerint minden, a parlamentben töltött év után plusz egyhavi fizetés értékének felel meg.

Ha tehát Gyöngyösi úgy döntene, hogy az elnöki teendői miatt lemond a brüsszeli mandátumáról, a háromévnyi szolgálata után hét és fél millió forintot kaphatna kézhez. Egyelőre azonban nincs jele annak, hogy Gyöngyösi ott akarná hagyni a jól fizető EP-képviselőséget. Erre utal, hogy az újdonsült pártelnök a héten az Indexnek adott interjúban, amikor arról kérdezték, Brüsszelből lehet-e pártot vezetni, csak annyit felelt: ez „prioritások, munkaszervezés és elhatározás kérdése”.

PestiSracok facebook image

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Gyöngyösi Márton Facebook-oldala

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.