Pesti Srácok

Győrfi Pál nem javasolja, hogy most napra menjünk

Győrfi Pál nem javasolja, hogy most napra menjünk

A hőség a mentők munkájában is érzékelhető. Egyrészt az ő munkájuk is nehezebb ilyenkor, mert ugyan a mentőautók klimatizáltak, de a mentés nem mindig a mentőautókban zajlik, gyakran a tűző napon kell újraélesztést végezni. Másrészt a riasztások száma is sokkal magasabb a hőségben – mondta el az Indexnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy egy átlagos napon országszerte körülbelül 3500-szor riasztják a mentőket, ami már önmagában is óriási szám, és ha ezt elosztjuk, akkor kiderül, hogy félpercenként hívnak mentőt valahová.

Elmondása szerint ahogy elhúzódik a kánikula, ez még tovább is emelkedhet, mert az idős, szívbeteg emberek egyre nehezebben bírják a forróságot. Emlékeztetett: a holnapi meteorológiai előrejelzésben csupán nagyon kicsi enyhülés figyelhető meg, és kedd éjfélig továbbra is hőségriasztás van érvényben.

– emelte ki a szóvivő. Ezek egyike a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, amit az emberek már maguktól is tudnak.

– magyarázta Győrfi Pál, hozzátéve: ha valaki kitapasztalta, hogy mit bír a szervezete, az ebben az időszakban nem érvényes, mert sokkal kevesebben bírunk ilyenkor.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt tanácsolta, hogy ezt az időszakot több pihenéssel és árnyékban töltsük.

– magyarázta, hozzátéve, hogy őket általában ájulásos rosszullétekhez szokták hívni, de az is lehet ijesztő. Ha valaki ájuldozik, ne tartsuk állva az illetőt, hanem fektessük le egy árnyékos, hűvös helyen, hogy a feje lejjebb kerüljön, a lábát egy kicsit feljebb emelhetjük, és akkor nem is fog elájulni, vagy hamar magához tér. Ilyenkor nem is biztos, hogy kórházba kell menni, de súlyos rosszullét esetén nyilván azonnal mentőre van szükség.

Forrás: Index
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.