Pesti Srácok

Jakab szerint az adóelkerülők a nép, akiket képviselnie kell a tisztes adófizetőkkel szemben

null

Jakab Pétert eddig sem kellett attól félteni, hogy az eszéért fogják ellopni, azonban a látványos bukást látványos bukásra halmozó műproli parizerhuszár a kata átalakításának farvizén láthatóan úgy érzi, hogy Gyurcsány Ferenc kifutófiújaként övé az érdem a magyar néplélek megfejtése és majdani meglovagolása tekintetében.

A Jobbik bukott pártelnöke, aki nemrég a frakcióvezetői széktől is elbúcsúzhatott, azon túl, hogy éppen saját pártját fabrikálja, örömmel parolázik a kata módosítása ellen tüntetők körében. Mondván, a műparaszt ezúttal megtalálja közegét, hát elő a legendásan dühödt ábrázatot és a tahó vidéki sztereotípiájához társított stílust, aztán haladjunk. Ezen a szálon értekezett legújabb bejegyzésében is Jakab, amiben ismét érdekes okfejtést fogalmazott meg.

– olvasható a parizeres közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image

A nyilvánvaló cinikus demagógia mellett azonban az állításában foglaltakkal van egy nagyobb probléma is. Jakab ugyanis arról feledkezik meg, hogy a 450 ezer katás vállalkozóból több mint 300 ezer munkaviszonyt leplez (saját döntése vagy kenyéradója szándéka nyomán, de bújtatott foglalkoztatásról van szó). Vagyis ezek az emberek adóelkerülők, és ha ez ne lenne elég, akkor azzal a 4,3 millió emberrel szemben járnak el tisztességtelenül, akik a munkájuk után tisztességesen megfizetik a közterheket. Eszerint, ha Jakab úgy érzi, hogy a katás tüntetők oldalán van a nép pártján, akkor az adóelkerülőket választja a tisztességes adófizetőkkel szemben.

Forrás/Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.