Pesti Srácok

Novák Brazíliában: a magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét

Novák Brazíliában: a magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét

A magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét - mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az Academia Paulista de Letras rendezvényén Brazíliában, Sao Paulóban.

Novák Katalint José Renato Nalini, az akadémia elnöke köszöntötte, méltatva munkásságát.

A magyar köztársasági elnök az előadásában kifejtette a magyar családpolitika eredményeit és célkitűzéseit. Elmondta, hogy a magyar népesség száma 1981 óta minden évben csökken, ezért szükségessé vált ennek megállítása. Ahhoz, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek és annyi gyermek szülessen a családba, amennyit a szülők szeretnének, olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyek elősegíthetik ezt a folyamatot.

Novák Katalin kiemelte: vissza kell adni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét, el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket. Mindezt a többi között adókedvezményekkel, hitelek csökkentésével, otthonteremtési támogatással, bölcsődei hálózat kiépítésével segíti Magyarország.

PestiSracok facebook image

Rámutatott: a 2011-ben elfogadott alaptörvényben rögzítették azt is, hogy a házasság egy férfi és egy nő kölcsönös elhatározáson alapuló kapcsolata. Azt is kimondja a magyar alaptörvény, hogy az életet a fogantatástól fogva védelem illeti meg, s a közelmúltban helyezték el az alaptörvényben azt a mondatot is, hogy az apa férfi, az anya nő.

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország a GDP több mint 6 százalékát fordítja a családok támogatására.

- jelentette ki, hozzáfűzve: szeretnék divattá tenni a gyermekvállalást.

Díjat kapott a Magyar Ház elnöke Novák Katalintól

A családpolitikai eredményeket ismertetve elmondta: Magyarországon az elmúlt évtizedben kétszeresére emelkedett a házasságkötések száma, felére csökkent az abortuszoké, ezzel párhuzamosan pedig a gyermekvállalási kedv is folyamatosan növekszik.

Novák Katalin az előadása előtt Hegyi Ferencnek, a Sao Pauló-i Magyar Ház elnökének a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át a Brazíliában élő magyarság identitásának megőrzéséért, illetve közösségi életének fejlesztését több évtizede önzetlenül szolgáló tevékenysége, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács Latin-amerikai Regionális Ülésének keretében végzett értékes munkája elismeréseként.

A díjátadó ünnepségen Novák Katalin a magyarságukra büszke emberekre hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy lehet büszke magyarnak lenni Budapesten, Lendván, Marosvásárhelyen és Sao Paulóban is. Azt mondta, lehet valaki tízezer kilométerre Budapesttől is büszke magyar, és lehet valaki olyan is, aki Budapesten él, és mégsem büszke a magyarságára.

- mutatott rá, hozzátéve:

Novák Katalin három példát is bemutatott, amellyel az elmúlt évtizedben ahhoz járultak hozzá, hogy mindenki még büszkébb lehessen a magyarságára.

Megteremtették a kettős állampolgárság, a magyar állampolgárság felvételének, az egyszerűsített honosításnak a lehetőségét.

- hangsúlyozta.

Másik támogatásként említette az anyaország részéről a Köldökzsinór program bevezetését, amelynek köszönhetően ma már minden, Magyarországon kívül megszületett magyar gyermek után jár egyszeri anyasági támogatás és a babakötvény.

Harmadikként az ösztöndíjakról szólt, amelyek lehetőséget kínálnak a diákoknak, hogy éljenek a magyarságukkal, elsajátítsák a magyar nyelvet.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy hétfőn megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel, akivel együtt imádkozott azért, hogy az a háború, amely most Magyarország szomszédságában zajlik, minél előbb véget érjen.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.