Pesti Srácok

Parragh László szerint „kissé erős” lett a kata módosítása

null

A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról – nyilatkozta a Világgazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kata módosításával kapcsolatban. Mint ismert, Parragh volt a kezdeményezője a kisadózók tételes adója módosításának, de most „kissé erőteljesnek” gondolja, hogy szeptembertől életbe lépne.

A kata módosítását egyébként azzal magyarázta az elnök, hogy fenntarthatatlanná vált, a vállalkozások pedig trükköztek annak érdekében, hogy kihúzzák magukat a közteherviselés alól. A módosítás értelmében a jövőben a taxisok kivételével a katás vállalkozások csak magánszemélyektől fogadhatnak el pénzt. Parragh László ugyanakkor úgy véli, hogy a jövőben is lesznek ötletek arra, hogy a vállalkozók kibújjanak a szabályok alól. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kamara a januári bevezetés mellett érvelt, mert év közben ezek a módosítások többet visznek, mint amennyit hoznak. Ugyanakkor szerinte ősz elejére a szükséges adminisztráció „minden további nélkül elvégezhető, a könyvelők egy perc alatt eleget tudnak tenni különösebb költségvonzat nélkül”.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.