módosítás
Soha nem évülhetnek el a kegyetlen, aljas indokból elkövetett gyilkosságok - itt a lex-Till törvénymódosítás róla (Frissítve)
Minden jelenlévő országgyűlési képviselő megszavazta a lex-Till Tamást. A parlament ma 190 szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Till Tamás brutális meggyilkolása ügye miatt – és a nagy társadalmi felzúdulás – után a Fidesz által benyújtott Btk.-módosítást, amelynek értelmében 2025 január elsejétől az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el.Az EP megszavazta saját belső szabályainak módosítását
Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta a testület saját belső szabályainak módosítását, az új rendelkezések november elsejétől lépnek majd hatályba. A képviselők elfogadták a lobbizásnak minősülő tevékenységek szigorúbb tilalmát, a képviselők azon kötelezettségét, hogy minden parlamenti jelentéshez csatolni kell a külső szereplőktől kapott ötletekkel és javaslatokkal kapcsolatos nyilatkozatokat, valamint a magatartási kódex megsértésének szigorúbb büntetését. A testület plénuma emellett azt is megszavazta, hogy a munkatalálkozók közzétételére irányuló kötelezettség a parlament minden képviselőjére vonatkozzon, ne csak a hivatalos tisztséget betöltőkre, továbbá a harmadik országok képviselőivel való találkozókra is kiterjedjen.Parragh László szerint „kissé erős” lett a kata módosítása
A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról – nyilatkozta a Világgazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kata módosításával kapcsolatban. Mint ismert, Parragh volt a kezdeményezője a kisadózók tételes adója módosításának, de most „kissé erőteljesnek” gondolja, hogy szeptembertől életbe lépne.Azonosította a nyomozóhatóság az „ördög ügyvédjét”
Azonosította a nyomozóhatóság az „ördög ügyvédjét” – derült ki a fővárosi főügyész keddi közleményéből. Ibolya Tibor közölte, hogy a jogász végzettségű személyt már nem bűnsegédlettel, hanem a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A főügyész nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, július 12-én Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő azonban azt mondta, hogy az ügyben Czeglédy Csaba ügyvéd, szombathelyi független önkormányzati képviselő – a Demokratikus Koalíció jelöltje a helyi ellenzéki előválasztáson – gyanúsított.Az anya nő, az apa férfi – Az Alaptörvény módosításáról szavaz ma az Országgyűlés
Az Országgyűlés ma az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is szavaz. A parlament e heti második ülésnapja reggel kilenc órakor kezdődik, a képviselők ekkor a temesvári népfelkelés évfordulójára emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások következnek.Márki-Zayék módosították Hódmezővásárhely idei költségvetését
Elfogadta csütörtöki ülésén Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlése az idei költségvetés újabb módosítását; a büdzsé főösszege 16,89 milliárd forint.A testvéreket segíti az illetéktörvény módosítása
A testvéreket tehermentesítené a Fidesz két alelnöke, Novák Katalin és Kósa Lajos az illetéktörvény általuk kezdeményezett módosításával, amelyről a Mandiner online kiadásában megjelent páros interjúban beszéltek. A testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illeték eltörlését indokolva arról beszéltek: "az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonokban".Ajánljuk még