Pesti Srácok

Az EP megszavazta saját belső szabályainak módosítását

Az EP megszavazta saját belső szabályainak módosítását

Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta a testület saját belső szabályainak módosítását, az új rendelkezések november elsejétől lépnek majd hatályba. A képviselők elfogadták a lobbizásnak minősülő tevékenységek szigorúbb tilalmát, a képviselők azon kötelezettségét, hogy minden parlamenti jelentéshez csatolni kell a külső szereplőktől kapott ötletekkel és javaslatokkal kapcsolatos nyilatkozatokat, valamint a magatartási kódex megsértésének szigorúbb büntetését. A testület plénuma emellett azt is megszavazta, hogy a munkatalálkozók közzétételére irányuló kötelezettség a parlament minden képviselőjére vonatkozzon, ne csak a hivatalos tisztséget betöltőkre, továbbá a harmadik országok képviselőivel való találkozókra is kiterjedjen.

Az új szabályok azt is előírják, hogy a képviselők számára tilos az olyan korábbi delegáltakkal való kapcsolattartás, akik az előző hat hónapban hagyták el az Európai Parlamentet. A szabályzatmódosító intézkedések kibővítik a összeférhetetlenség meghatározását: a javadalmazott tevékenységek bejelentésére, ajándékok, kedvezmények elfogadására szigorúbb szabályok fognak vonatkozni, illetve a képviselőknek minden hivatali időszak elején és végén vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

A Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament a korrupció teljes és azonnali felszámolása helyett etikai köntösbe bújtatott látszatjavaslatokkal akarja kezelni a helyzetet.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozták a fideszes képviselők.

A Fidesz EP-delegációja szerint, "a korrupt baloldali uniós parlamenti képviselők esetében nem helytelenül kitöltött táblázatok okozták a problémát, hanem hogy harmadik országokból érkező összegekért árulták politikai befolyásukat, tehát bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel parlamenti tevékenységük során".

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.