Pesti Srácok

Plakáton üzent a DK Orbán Viktornak

Plakáton üzent a DK Orbán Viktornak

A társasházak lépcsőházaiból ellesett praktikával üzent a Demokratikus Koalíció Orbán Viktornak, ugyanis egy plakátot ragasztottak a miniszterelnök irodájának ajtajára, amin a kata módosításával kapcsolatos kritikájukat fogalmazták meg.

Gyurcsányék plakátján az áll, hogy a kormány tervezze újra a „rezsicsökkentés-csökkentést”, tolják el a kata módosításának bevezetését januárra és tervezzék újra a kata módosítást. A párt, amely annak idején meg sem szavazta a katát, most azt írja:

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.