kata-törvény
Alaptörvény-ellenes színjáték a baloldal által kezdeményezett népszavazás
A baloldali pártok el akarják terelni a figyelmet arról a politikai, szervezeti és vezetési válságról, amely minden ellenzéki pártot sújt – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldal Európai Unióból való kilépésről szóló irreleváns népszavazási kezdeményezése jól tükrözi a térfelükön tapasztalható tanácstalanságot. A mostani magyar ellenzék tehát ismét ugyanabba a folyóba lépett.Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére, a katatörvény miatt
Az ellenzék azt kívánja elérni, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt. A Momentum azonban korábban azt a tájékoztatást adta: Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető közlése szerint pártja nem vesz részt a rendkívüli ülésen, így az várhatóan nem lesz határozatképes.A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara javaslatot dolgoz ki az új kata-törvény hatálya alól kikerülőkre
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) keddi közleményében jelentette be, hogy javaslatokat dolgoz ki az új kata egyes részszabályainak észszerűsítésére és a kata-törvény hatálya alól kikerülő vállalkozások helyzetének rendezésére.Bulikocsival, fesztiválhangulatban "tüntetnek" a kutyapártosok a katatörvény ellen
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt szervezésében péntek délután újabb "tüntetés" szerveződött a katatörvény ellen, ezúttal az Erzsébet-hídnál. A demonstráció ezúttal is fesztiválhangulatúra sikeredett, komolyan venni, tehát most sem igazán lehet.Hont: kénytelen vagyok Gesztihez hasonlóan én is megbüntetni a közönséget
Furcsa dalpárbajnak lehettünk szemtanúi az elmúlt órákban, Geszti Pétert és Hont Andrást egyaránt megihlette a kata-törvény. Geszti a dallal kapcsolatban úgy fogalmazott: "ez egy melankolikusnak álcázott szerelmi vallomás, melyben KATA emlékének adózunk!" Kiderült ugyanis hogy az egykori sztárjában és Hont Andrásban már rögtön két hasonlóság is van: mindketten elbúcsúznak egy KATA-tól és mindketten tudnak kínos dalt költeni.Plakáton üzent a DK Orbán Viktornak
A társasházak lépcsőházaiból ellesett praktikával üzent a Demokratikus Koalíció Orbán Viktornak, ugyanis egy plakátot ragasztottak a miniszterelnök irodájának ajtajára, amin a kata módosításával kapcsolatos kritikájukat fogalmazták meg.Ma megint bukott az Orbán
Itt a vége, kisember! Legkésőbb 2011-ben bukik és csomagol, Grácig meg sem áll a váli-völgyi taschenhitler, a csúti törpe, a pannonbolsonaro... Na jó, ezt egy kicsit meg kell magyaráznom. És egy bennfentes titkot árulok el a Pesti Srácok olvasóinak: ilyen és hasonló poénokat sütögetünk el a jobboldalon, egyfajta duplacsavart alkalmazva. Így gúnyoljuk azokat a baloldali politikusokat, elemzőket, újságírókat, egyéb megmondóembereket, Kéritől Pulain és Somogyin át Puzsérig (de lehetne még több tucat nevet felsorolni), akik különböző gúnynevekkel, elterjesztett fals sztorikkal megspékelve, 2010 óta rendszeresen kijelentik, irigylésre méltó magabiztossággal, hogy az Orbán-kormánynak vége.Novák Katalin aláírta a kata módosításáról szóló törvényt
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam – fogalmazott Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán.Orbán Viktor: A háztartások háromnegyedét továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés
Európában háborús árak vannak, senki nem gondolta, hogy nem egy egyszerű konfliktusháború jön létre, hanem belelépünk a háborúk korába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában péntek reggel. Hozzátette: észnél kell lenni, hogy a fegyveres konfliktus ne terjedjen át Magyarországra.Ajánljuk még