Pesti Srácok

Alaptörvény-ellenes színjáték a baloldal által kezdeményezett népszavazás

Alaptörvény-ellenes színjáték a baloldal által kezdeményezett népszavazás

A baloldali pártok el akarják terelni a figyelmet arról a politikai, szervezeti és vezetési válságról, amely minden ellenzéki pártot sújt – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldal Európai Unióból való kilépésről szóló irreleváns népszavazási kezdeményezése jól tükrözi a térfelükön tapasztalható tanácstalanságot. A mostani magyar ellenzék tehát ismét ugyanabba a folyóba lépett.

A probléma már ott kezdődik, hogy ez a népszavazási kísérlet alaptörvény-ellenes, amellett, hogy csupán elterelés az ellenzék részéről.

– mondta a lapnak Nagy Ervin az uniós tagságunk megerősítéséről szóló baloldali népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatban. A XXI. Század Intézet elemzője szerint mindezt jól tudják a baloldali politikusok is, majd emlékeztetett, a kormány többször leszögezte, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van, és az EU-n belül akar kiállni saját érdekeiért.

PestiSracok facebook image

Figyelemelterelés

– tette hozzá Nagy Ervin.

Az elemző szerint a baloldali pártok emellett el akarják terelni a figyelmet „arról a politikai, szervezeti és vezetési válságról, amely minden ellenzéki pártot sújt”.

Mint részletezte, a szivárványkoalíció pártjai sorra bukják el az időközi választásokat, és

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik – ellopva Ujhelyi Istvánnak, az MSZP politikusának ötletét − benyújtotta a maga népszavazási kérdését Magyarország EU-tagságáról, az elemző úgy vélekedett: a párt ismételten bebizonyította, hogy nem tud és már nincs is szándéka visszatérni egykori gyökereihez.

Szappanopera-szerű üzenetek

– mondta el Nagy Ervin.

A filozófus szerint az ellenzéki pártok tudják, ennyiféle baloldali politikai formációt nem bír el a hazai ellenzéki választói réteg, ezért erősödik közöttük a verseny. Az elemző az elmúlt heteken tapasztalható „szappanopera-szerű, kissé nevetséges, komolytalan üzengetésben” ezt a jelenséget látja.

A kevés, mára megmaradt baloldali választópolgár kegyeiért folyik most a verseny.

– zárta gondolatait az elemző.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.