Pesti Srácok

A Momentum még mindig a kata-törvény módosításán rugózik, most épp az Alkotmánybíróságon

A Momentum még mindig a kata-törvény módosításán rugózik, most épp az Alkotmánybíróságon

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló új törvény megsemmisítést kérik az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Momentum vezetésével az ellenzéki pártok – közölte a Momentum elnöke, frakcióvezetője szerdán.

Gelencsér Ferenc a pártja Facebook-oldalán, az Ab fővárosi épülete elől közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, az új katatörvény elfogadásának és kihirdetésének körülményei alaptörvénysértőek.

A politikus azt azonban elfelejti, hogy két óriási ételfutárcég, a Wolt és a Foodpanda is katás vállalkozóként szerződött le futárokkal, holott ez indokolatlan volt, ezzel pedig felmerült a bújtatott foglalkoztatás gyanúja is a két céggel kapcsolatban.

Gelencsér Ferenc a tájékoztatón kifejtette: százezreknek nem volt ideje felkészülni a nyáron elfogadott új jogszabályra, továbbá az adóév közben alapvetően és lényegesen változtatták meg az adózási szabályokat, százezreket fosztottak meg a kiszámítható vállalkozástól, indokolatlan és szükségtelen megkülönböztetést vezettek be. Elmondta: a kormány 24 óra leforgása alatt emelte meg drasztikusan négyszázezer ember adóját azért, hogy visszategye azokat a pénzeket az államkasszába, amelyeket a választás előtt elszórt. Az ellenzéki politikus azt mondta, kötelességük minden eszközt megragadni annak érdekében, hogy megpróbálják csökkenteni annak a gazdasági és szociális válságnak a következményeit, amelyet az Orbán-kormány idézett elő, ezért fordultak az Ab-hez. Gelencsér Ferenc szerint a kata szabályainak módosítására szükség volt, de rendelkezésre álltak egyszerűbb, alkotmányos és az érintetteknek biztonságos megoldások.

PestiSracok facebook image

Mint ahogyan arról korábban portálunk beszámolt róla, milliárdokkal rövídítették meg az államkasszát a Wolt és a Foodpanda ételszállító cégek, ugyanis felmerült a bújtatott foglalkoztatás gyanúja velük kapcsolatban, hiszen indokolatlan, hogy a futárokat nem jelentették be, hanem katás válllalkozóként szerződtek le velük.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczky Balázs/PestiSrácok.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.