Pesti Srácok

Vasúti dolgozók tízezrei sztrájkolnak Nagy-Britanniában, összeomlott a vonatközlekedés

Vasúti dolgozók tízezrei sztrájkolnak Nagy-Britanniában, összeomlott a vonatközlekedés

A közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkol Nagy-Britanniában; az ország vonathálózatának csupán egyötöde üzemel a szerdai, egynapos munkabeszüntetés miatt. A múlt hónapban már sor került hasonló sztrájkokra az országban; a kormány válasza akkor az volt, hogy engedélyt adott az alkalmi dolgozók foglalkoztatására a szektorban, hogy elkerüljék a leállásokat.

A brit közlekedési ágazat munkavállalóit képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA szerdára Nagy-Britannia-szerte sztrájkot hirdetett a fizetéssel, a munkakörülményekkel és a munkahelyi biztonsággal kapcsolatos, régóta tartó elégedetlenség miatt. A munkabeszüntetés következtében az ország több pontján teljesen megszűnt a vasúti közlekedés, több londoni pályaudvarról délután kettő és négy óra között indulnak az utolsó vonatok.

A brit koncessziós vasúti hálózatot megviselte a koronavírus-járvány enyhülése óta hirtelen megnövekedett közlekedési fellendülés; a pandémia alatti két évben a vasúti vállalatok állami támogatásból tartották fenn magukat, az egészségügyi intézkedések feloldásával és a turizmus újjáéledésével azonban a dolgozók már nehezen tudják ellátni a napi forgalommal kapcsolatos feladatokat.

A kormány által működtetett Network Rail infrastrukturális cég – amely Angliában, Skóciában és Walesben is több vasúti vonal fenntartója, és amelynek dolgozói ugyancsak csatlakoztak a szerdai sztrájkhoz – négy százalékos fizetésemelést ajánlott az RMT szakszervezetnek a mostanra már holtpontra jutott egyeztetéseket követően, és további négy százalékos emelést említett arra az esetre, ha a munkavállalók elfogadják szerződésük bizonyos pontjainak módosítását. Mick Lynch, az RMT főtitkára nyilatkozatában azt mondta: "a Network Rail nem módosított a legutóbbi fizetésemelési ajánlatán, és a vasúti vállalatok sem ajánlottak számunkra semmi újat". A szakszervezet tagjai ezen okok miatt is "eltökéltebbek, mint bármikor korábban annak érdekében, hogy megkapják a megfelelő fizetésemelést, és hogy javuljanak a munkahelyi biztonsági és egyéb körülmények". Nem segíti a helyzetet, hogy Nagy-Britannia lakossága jelenleg 9,4 százalékos inflációval, több mint tíz éve stagnáló reálbérekkel és évtizedek óta a legsúlyosabb megélhetési válsággal küzd.

PestiSracok facebook image

Grant Shapps, brit közlekedési miniszter azzal vádolta meg a szakszervezeteket, hogy a munkabeszüntetéssel "országszerte fennakadást okoznak több millió, keményen dolgozó ember mindennapi életében", továbbá elítélte a szerdai sztrájk időzítését, amiért az szerinte szándékosan egybeesik az európai női labdarúgó-bajnokság elődöntőjével, valamint a nemzetközösségi játékok kezdetével.

A közvélemény megoszlik a közlekedési ágazat munkavállalóinak sztrájkjával kapcsolatban. A BBC brit közszolgálati média híroldalán beszámolt arról, hogy sokan együttéreznek a vasúti dolgozókkal, és támogatják a mozgalmat, a szerdai járattörlésekről azonban több utas sem értesült előre, ami miatt nemcsak a munkába menők, de a nyaralók és a turisták tervei is felborultak. A kormány a múlt havi sztrájkok után nemrégiben törvénymódosítást hajtott végre, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy alkalmi munkavállalókat foglalkoztassanak, akik a sztrájkoló dolgozók munkáját végzik el, ezzel csökkentve a munkabeszüntetés negatív hatásait.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Frank Augstein

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.