Pesti Srácok

A Google Play áruház egyelőre nem engedi közzétenni Trump közösségi oldalát

A Google Play áruház egyelőre nem engedi közzétenni Trump közösségi oldalát

A Google egyelőre nem engedi közzétenni az androidos okostelefonokon elérhető Play áruházban a Donald Trump volt amerikai elnök tulajdonában álló Trump Media által kifejlesztett Truth Social nevű közösségi alkalmazást - jelentette a CNBC kereskedelmi televízió helyi idő szerint kedden.

A Twitter versenytársának szánt oldal az indoklás szerint a hatékony moderáció hiánya miatt sérti az áruház felhasználói feltételeit. Az Axios úgy tudja, hogy a Google azt kifogásolja, hogy bár a Truth Socialban létezik figyelmeztetés, amelyet rátesznek bizonyos posztokra, ha "egyesek számára nem megfelelő" tartalmat találnak a portálon, de továbbra is vannak az alkalmazásban erőszakkal fenyegetőző üzenetek.

A CNBC-hez kedden eljuttatott közleményében a Google-t tulajdonló Alphabet részéről azt mondták, több panasz érkezett hozzájuk arról, hogy a Truth Social megsérti a felhasználói feltételeket. A korlátozás értelmében az androidos telefonnal rendelkezők - tehát az okostelefont használók 44 százaléka az Egyesült Államokban - nem tudják letölteni a Truth Socialt.

Az Axios megjegyzi, hogy az Apple felhasználókkal szemben az Android operációs rendszernél a Truth Social megtehetné, hogy saját weboldalán vagy más internetes felületen teszi közzé az applikációt, de ezt egyelőre nem tette meg.

PestiSracok facebook image

- tájékoztatott az ügyről először hírt adó Axios hírportál.

Mindazonáltal a Trump Media and Technology cégcsoport vezérigazgatója, Devin Nunes - aki korábban a volt elnök egyik legelszántabb támogatója volt a kongresszusban - azt mondta, a Google hozta a döntést, amely nem a közösségi média elveitől függött. Hozzátette, egyelőre várják, hogy a Truth Social elérhető legyen a Google Play oldalán.

- jelentette ki.

A Google részéről válaszul azt közölték, Nunes állításai nem fedik a valóságot a Trump Media és az áruház közötti egyeztetésről, kiemelve, hogy a techóriás világosan rámutatott a Truth Social szabálysértéseire.

- áll a Trump Media közleményében. A közösségi oldalt azt követően hozták létre, hogy a volt elnök körülbelül 88 millió feliratkozóval rendelkező fiókját - a 2021. január 6-án a washingtoni Capitolium ellen intézett, összehangolt támadással kapcsolatban - a Twitter letiltotta.

(MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.