Pesti Srácok

Az ellenzék kihátrál a Fudan-népszavazás mögül – Baranyi Krisztina egyedül maradt

null

A fővárosban a korábbi ígéret ellenére nem lesz népszavazás a Fudanról – írja a Népszava. Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester a lapnak úgy fogalmazott: „Nagyon homályos válaszokat kapok az erre vonatkozó kérdéseimre. A legőszintébbnek az a verzió tűnik, miszerint a Fővárosi Közgyűlésen sem menne át a kezdeményezés, mivel a Demokratikus Koalíció nem támogatná.”

A lap emlékeztet, hogy a Fudan Egyetem budapesti kampuszának terve ellen ezrek tüntettek Budapesten. A Jámbor András által szervezett megmozduláson felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is. Az ellenzéki szereplők népszavazással kampányoltak a beruházás ellen. A Népszavának ezzel kapcsolatban Baranyi most úgy nyilatkozott: „a népszavazás fontos civil, illetve önkormányzati eszköz, amellyel akkor is élni kell, ha a magyar jogszabályok eléggé megnehezítik az érvényes referendum megtartását”. A lap kérdésére megerősítette: Ferencváros továbbra is kész népszavazást tartani az ügyben. A DK egyelőre nem nyilvánult meg a témában, a Főváros azonban igen: határozottan nem cáfolták Baranyi sejtetését. Azt írták:

Ez természetesen nem igaz. Gulyás Gergely korábban például azt nyilatkozta: támogatják, hogy „ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.”

PestiSracok facebook image

Forrás: nepszava.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.