Pesti Srácok

Belengette az atomháborút a leendő brit miniszterelnök

Belengette az atomháborút a leendő brit miniszterelnök

Szükség esetén kész megnyomni a nukleáris rakétákat indító gombot Liz Truss brit külügyminiszter – még ha a döntés globális pusztítással is járna. A brit miniszterelnöki poszt legesélyesebb várományosa szerint az atomfegyverek bevetésének elrendelése fontos része a miniszterelnöki tisztségnek – legalábbis ezzel kampányol.

Liz Truss eddig is a leginkább háborúpárti brit kormánytagok közé tartozott. Most pedig azt mondta: készen áll arra, hogy szükség esetén megnyomja a nukleáris rakétákat indító gombot, még akkor is, ha ez globális pusztítást is eredményezne. Liz Truss külügyminiszter egy birminghami, a tory párt híveit tömörítő rendezvényen beszélt. A műsorvezető, aki kérdezte, felvetette, ő maga fizikailag rosszul érezné magát egy ilyen helyzetben, mire Truss érzelemmentesen úgy fogalmazott:

Az Egyesült Királyság új miniszterelnöke az lesz, aki győz a Konzervatív Párt elnöki posztjáért zajló, tory párttagok szavazatai alapján eldőlő küzdelemben. Jelenleg Truss nagy fölénnyel vezet vetélytársával, Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel szemben.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."