Pesti Srácok

Családi bizniszben indulhat MZP és Hadházy az EP-választásokon

null

Egy páratlan párossal bővül az ellenzéki flúgos futam a 2024-es EP-választásokon: Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter közös párttal szállna be az ellenzéki tülekedésbe. Hódmezővásárhely polgármestere egy tévéműsorban beszélt a pártalapítás lehetőségéről, a Magyar Nemzet megkeresésére pedig elismerte, hogy egyeztet Hadházyval, és az új párt már a 2024-es európai parlamenti választáson is megméretheti magát.

Új párt jelenhet meg az ellenzéki térfélen, miután Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt: volt szó arról, hogy Hadházy Ákossal pártot alapítanak. A hírt MZP megerősítette a Magyar Nemzetnek is, Hadházy azonban nem reagált – már most kiváló az összhang az unokatestvérek családi bizniszében.

Megjegyzendő, hogy előfordulhat az is, hogy csupán a hódmezővásárhelyi polgármester politikai kommunikációs túlmozgásának vagyunk szemtanúi, ugyanis amikor májusban Márki-Zay először szóba hozta az új politikai formáció lehetőségét, Hadházy Ákos egy Facebook-posztban jelezte: nem csatlakozik politikus kollégája frissen alapított pártjához.

Továbbá Márki-Zay Péter a lap kérdésére közölte azt is, hogy a hiteles ellenzéki szereplők közül bárkivel együttműködnek, aki leváltaná a kormányt; egyedül a Demokratikus Koalícióval kizárt ez a kooperáció. Ez nem meglepő, hiszen – ahogy arról lapunk is beszámolt – hetek óta áll a bál Márki-Zay Péter és a DK között. Legutóbb a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke úgy vélekedett, hogy Gyurcsány nem akart kormányváltást; a DK-szavazókat a párt elnöke tudatosan ellene hangolta, és az a célja is teljesült, hogy a legnagyobb ellenzéki frakció vezetőjeként kerüljön be a parlamentbe.

PestiSracok facebook image

A Gyurcsány és Márki-Zay közti háború azután robbant ki, hogy néhány hete a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette: az MMM nem támogatja a Gyurcsány-párt jelöltjeit az időközi választásokon. Később Márki-Zay hangot adott annak a véleményének, hogy „Gyurcsány Ferenc hiteltelen és alkalmatlan”. Továbbá az MMM szerint nem lehet hiteles alternatíva egy olyan volt kormányfő, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek”.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.