Pesti Srácok

Egyelőre úgy tűnik, Bolsonaro lemarad az elnökválasztási versenyben baloldali riválisával szemben

Egyelőre úgy tűnik, Bolsonaro lemarad az elnökválasztási versenyben baloldali riválisával szemben

Tiszteletben fogja tartani a brazil elnökválasztás eredményét, ha az tiszta és átlátható lesz – jelentette ki Jair Bolsonaro államfő helyi idő szerint hétfőn.

A politikus a TV Globo Jornal Nacional című, Brazília legnagyobb nézettségű esti hírműsorának adott interjújában bizonyítékok említése nélkül ragaszkodott ahhoz, hogy a korábbi brazil választásokon csalás történt. Bolsonaro hónapok óta azt állítja, hogy az elektronikus szavazógépek manipulálhatók. A volt hadseregparancsnok azonban azt mondta, hogy "a katonaságnak szerepet kell vállalnia a szavazás átláthatóságának meghatározásában".

A közvélemény-kutatások szerint Bolsonaro lemarad az elnökválasztási versenyben baloldali riválisával, Luiz Inacio Lula da Silva volt elnökkel szemben, aki 2003–2010 között kormányzott, amikor Brazília gazdasága fellendült. Az interjú közvetítése idején is tiltakozások voltak az ország nagyvárosaiban, ahol a kormányzásával elégedetlen emberek "Ki Bolsonaróval!" jelszavakat skandáltak és edényekkel csörömpöltek.

Bolsonaro azt mondta, rossz gazdasági helyzetben lévő ország irányítását vette át, és a helyzetet csak súlyosbította a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, de neki sikerült túljutni ezeken a gondokon. Eredményei között említette az alacsony jövedelmű családok havi támogatásainak növelését, amelyről azt mondta, hogy 20 millió brazilnak kedvez. Ettől nőtt a hivatalban lévő elnök népszerűsége, és csökkent Lula előnye a felmérések szerint.

PestiSracok facebook image

Bolsonaro egyben visszautasította azokat a híreket, amelyek szerint irányítása alatt megnőtt az erdőirtás mértéke az Amazonas vidékén. Ehelyett azzal vádolta meg a kormány környezetvédelmi ügynökségét (Ibama), hogy jogsértést követett el azzal, hogy megsemmisítette az esőerdőben az illegális aranybányászoktól lefoglalt nehézgépeket. Hozzátette, hogy Brazíliában az Amazonas-vidék területe akkora, mint Nyugat-Európa, és az ország megőrizte zöld területeinek 66 százalékát.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Joédson Alves

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.