Pesti Srácok

Elkezdődött a Hunyadi-sorozat forgatása

null

Számos magyar és más, közép-európai országból származó színész, producer közreműködésével megkezdődött a Hunyadi című, tízórás történelmi sorozat forgatása. A rendező az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, valamint Nagypál Orsi és Szász Attila. A július végén indult európai televíziós produkcióban több mint 600 színész és kaszkadőr vesz részt - közölte a kommunikációval megbízott cég az MTI-vel.

A 15. században játszódó TV-sorozat bemutatja Hunyadi János küzdelmekkel, kalandokkal teli életét - ismerteti a sorozatot a közlemény, amely kitér arra is, hogy miközben Hunyadi életét botrányok, politikai hatalmi játszmák és a varsói, római, belgrádi, bécsi és prágai nemesi családok közötti összeesküvések tarkítják, legerősebb szövetségesei a nők: Szilágyi Erzsébet, a felesége, aki mellette állt harcaiban, és első szerelme, Mara Brankovics, aki Murád szultán udvarának vezető ágyasa lett.

Az osztrák ORF közszolgálati televízió első külföldi TV-társaságként csatlakozik a projekthez, amelynek executive producere az elismert, magyar származású, kanadai producer, Robert Lantos. A sorozatban a magyar művészek mellett többek között az osztrák Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, az olasz Francesco Acquaroli, Karel Roden cseh, Rade Serbedzija szerb, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi olasz színész is játszik. A "showrunner" Lengyel Balázs (Aranyélet), aki a magyar származású George Mihalkával, Lovas Balázzsal, Ruttkay Zsófiával és Veres Attilával együtt forgatókönyvíróként csatlakozott Bán Mórhoz (Bán János, az M5 csatornaigazgatója), a sorozat alapjául szolgáló könyv szerzőjéhez.

A közlemény idézi Káel Csabát, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét, aki a sorozatról elmondta:

PestiSracok facebook image

Közös a történelmünk a szomszédos nemzetekkel, és igazán izgalmas, hogy együtt vihetünk filmre történelmi eseményeket, valamint nagy személyiségek életét és tetteit - fogalmazott Roland Weissmann, az ORF főigazgatója. A középkor értékeit, emberi és politikai kihívásait, valamint a sorsfordító momentumokat feldolgozó, tízórás történelmi sorozat a Nemzeti Filmintézet, a Beta Film, az ORF és a magyar TV2 finanszírozásában készül. A sorozat producerei a Serendipity Point Films, a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a Beta Film, a produceri munkában részt vesz Krsko Tibor, Hazai Cecilia, Hazai Kinga, Ari Lantos, Oliver Auspitz és Andreas Kamm, valamint Koby Gal Raday, a Beta tartalomgyártásért felelős vezetője. A TV2 Média Csoport Magyarországon és Szlovéniában vetíti majd a sorozatot, az ORF Ausztriában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.