Pesti Srácok

Kína kész erővel elfoglalni Tajvant, ha kell

Kína kész erővel elfoglalni Tajvant, ha kell

Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet. Peking múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek eredetileg vasárnapig tartottak volna, de a kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn a meghosszabbításukról döntött. A kínai kormány közben azt is közölte, hogy Kína és Tajvan újraegyesítése a célja, amit ha kell, erővel fog elérni. Azt is leszögezték, hogy semmilyen külföldi beavatkozást nem fognak eltűrni.

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint a kínai hadihajók szerdán sem vonultak le a Tajvan körüli vizekről, és a sziget nyugati, valamint keleti partjainak közelében is jelen voltak.

Szerda reggel körülbelül húsz kínai és tajvani hadihajó tartózkodott a Tajvani-szoros középvonala közelében, amelyet az Egyesült Államok húzott meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és amelyet Peking hivatalosan sohasem ismert el. Kína az elmúlt napokban többször átlépte a vonalat, amely eddig de facto határként működött a felek között.

Eközben a kínai kormány ugyancsak szerdán fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta hivatalos állásfoglalását a tajvani kérdésben. Ebben leszögezte, hogy Peking igyekszik békés eszközökkel elérni Kína és Tajvan újraegyesülését, de nem mond le arról, hogy szükség esetén erőhöz folyamodjon. Hozzátette: az erő alkalmazására csak "kényszerítő körülmények" hatására, "végső megoldásként" kerülhet sor. A kínai vezetés nyomatékosította, nem tűri a külföldi beavatkozást Tajvanon.

PestiSracok facebook image

- írta Peking.

- hangsúlyozta a kormány.

MTI/EPA/Pascal Bitz

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.