Pesti Srácok

Kína visszaszorítaná az abortuszt, kedvezményekkel fokozná a szülési kedvet

Kína visszaszorítaná az abortuszt, kedvezményekkel fokozná a szülési kedvet

A kínai kormány lépéseket tesz az abortusz visszaszorítása és a termékenységi kezelések könnyebbé tételéért, hogy javítson az ország születési rátáján, amely világszinten is a legalacsonyabbak között van – jelentette be az állam egészségügyi hatósága kedden.

A nagyobb termékenységi kedvet az állam a jövőben az adózás, a lakhatás, az oktatás és a biztosítás terén nyújtott kedvezmények segítségével igyekszik majd fokozni – olvasható a hatóság honlapján. A helyi kormányzatokat emellett a gyermekgondozási szolgáltatások javítására, valamint családbarát munkahelyek kialakítására biztatják. A tervek között szerepel a reproduktív egészség védelmének népszerűsítése, a mesterséges megtermékenyítést szolgáló kezelések megkönnyítése, továbbá "a nem kívánt terhességek és az orvosilag nem szükséges abortuszok megelőzése".

Az 1,4 milliárdos Kína termékenységi rátája 2021-ben 1,16 volt. Ez kevesebb, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD) által ideálisnak tartott 2,1-es érték, szakértők pedig további csökkenést jósoltak a 2022-es év végéig. Demográfiai elemzők rámutatnak arra, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a Kína által előirányzott, számos korlátozással járó zéró tolerancia politikája vélhetően nem erősíti a lakosokban a gyerekvállalási kedvet.

Peking 2015-ben – a demográfiai mutatók drasztikus zuhanása nyomán – törölte el az 1980 óta érvényben lévő "egy család, egy gyermek" politikát, és az irányvonalat két gyermekre módosította, 2021-ben pedig már hármat "engedélyezett" a házaspároknak. Tavaly a hatóságok már több könnyítést vezettek be a gyerekes családok számára: egyebek között meghosszabbították a szülési szabadságot, csökkentették a magántanárok díjszabását és többletpénzt adtak a harmadik gyerek születése után.

PestiSracok facebook image

Kínában az abortusz viszonylag könnyen hozzáférhető: 2015 és 2019 között több mint 9,5 millió terhességmegszakítást regisztráltak az ország egészségügyi bizottságának 2021-es jelentése szerint.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.