Pesti Srácok

Nem jött be a gazdatünti – A tanév elején kockás inges diákokkal buktatna kormányt a baloldal

null

A politikai pedofília az az eljárás, amelynek során a szavazáshoz túl fiatal, a közéletet teljesen át nem látó kiskorúakat mozgósítanak politikai célok elérésének érdekében. Ki más is alkalmazhatná a módszert, mint a baloldal, akik az utóbbi időben folyamatosan demonstrációkat szerveznek, abban reménykedve, hogy nálunk is sikerül kirobbantaniuk egy színes forradalmat, előszedték tehát az aduászukat: néhány megvezetett gimnazistát, akiket a tanárhiány elleni tüntetésen terveznek felvonultatni.

A márciusban többezres demonstrációt szervező Diákok a Tanárokért csoport szeptember 2-án Budapest belvárosában tart tanévnyitó tüntetést, emellett az ország összes diákját arra kérik, hogy viseljenek kockás inget az iskolai évnyitón, így vállalva szolidaritást a még mindig béremelésre váró tanárokkal – írja a Mandiner az Eduline nyomán.

– mondta az Eduline-nak Mihalics Lili, a budapesti Szent István Gimnázium diákja, a Diákok a Tanárokért csoport egyik vezetője. A diákszervezet szeptember 2-án „évnyitó tüntetést” tart Budapest belvárosában, szerintük ugyanis semmiféle javulás nem történt az oktatásban, miközben megoldást kellene találni a tanárhiányra, úgy kellene átalakítani a tananyagot, hogy az „tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű” legyen, az iskolákban pedig jobb körülményeket kellene biztosítani. A demonstráció a Szent István-bazilika előtt kezdődik majd délután négykor, ahonnan a menet a Belügyminisztérium felé veszi az irányt. A csoport azt is kéri a diákoktól, hogy aki teheti, kockás ingben jelenjen meg az iskolai évnyitón, így ugyanis közös kiállással kezdődhet a tanév.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.