Pesti Srácok

Oroszország Szíriából csoportosít át egységeket Ukrajnába

Oroszország Szíriából csoportosít át egységeket Ukrajnába

Oroszország Sz-300-as légvédelmi rakétaüteget vont ki Szíriából és telepített a Krím félsziget melletti orosz kikötőbe – közölte a műholdas képek kiértékelésével foglalkozó ImageSat International (ISI) izraeli cég. Az ISI műholdfelvételein az üteget áprilisban a szíriai Maszjaf városában lehetett látni, majd egy augusztus 25-én készült képen üres térség látszik, miután a rakétarendszereket a tartúszi kikötőn keresztül kihajózták az országból feltehetően a légvédelmi képességek növelése céljából az ukrajnai hadművelet közepette.

További felvételeken az üteg egyes elemeit lehetett látni a tartúszi kikötőben augusztus 12. és 17. között. Augusztus 20-ra a harceszközöknek már nem volt nyomuk. Az ISI elemzése szerint Szíriát a Sparta II nevű orosz hajón hagyták el, ami Novorosszijszk kikötőjébe indult.

Az ISI felvételein egyébként látni lehetett azt is, hogy az Sz-300-asok radaregységét a Szíriában lévő hmejmími orosz légibázisra szállították. Az izraeli cég elemzői szerint onnan – annak súlya miatt – valószínűleg egy Il-76-os katonai teherszállító repülőgépen fogják elszállítani Oroszországba.

Fotó: ISI/AFP
PestiSracok facebook image

A hajóforgalmat nyomon követő Refinitiv Eikon cég szerint a Sparta II jelenleg Novorosszijszk kikötőjében van, amit a Dardanellák tengerszoroson keresztül ért el. Az orosz védelmi minisztérium nem reagált a megkeresésekre.

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy ha az értesülést megerősítik, az a légvédelem jelentős megerősítését jelentené az ukrajnai harctér közelében, ahol az orosz erők több csapást is elszenvedtek. Az egyik ilyen incidens során nyolc orosz harci repülőgép semmisült meg a Krím félsziget egyik légitámaszpontján bekövetkezett robbanásokban.

Forrás: MTI, Fotó:ma7.sk

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."