Pesti Srácok

Most éppen a tarvágásos kamubotrány miatt sétálgattak együtt tüntetés címszó alatt az ellenzékiek a Kossuth térig

Most éppen a tarvágásos kamubotrány miatt sétálgattak együtt tüntetés címszó alatt az ellenzékiek a Kossuth térig

Mintegy ötezren vettek részt azon a tüntetésen, amelyet az LMP saját lázálmaira épített, arra alapozva, hogy a Belváros baloldali tüntető-értelmiségének elég annyit jelszónak, „fakivágás”, és máris azonnal bármi borzalmat elhisznek, például, hogy Orbán tarra vágatja az erdőket. Akkor is, ha nem.

A Telex számolt be arról a tüntetésről, amelyet az LMP legújabb kamuzöld hazugságkampányára alapozva szerveztek. Ez nem véletlenül idézi fel bennünk a CEU-mizériát, amikor szintén egy álhír miatt indultak meg a Soros-szervezetek által verbuvált szabadcsapatok a tanszabadságért tüntetgetni. A rendszeressé vált közös sétálgatásokkal ugyan nem sikerült az elnyomó diktatúrában senyvedő állampolgárokat kormányváltásra buzdítani, sőt, a CEU is Budapesten maradt, de talán ez már nem is volt fontos számukra, hiszen az csak egy ok volt arra, hogy látványosan lehessen rendőrsorfal előtt menőzni, tudják, olyan nagyon liberálisan.

Nos, a mai demonstráció témája is egyébként körülbelül annyira igaz, mint a CEU-nál volt, de az LMP-nek fontosak a fák, meg zöldek is, amúgy pedig inkább mindenki fagyjon meg, a fák viszont maradjanak, az pedig teljesen lényegtelen, hogy a kormányrendeletben nem az és nem úgy van, mint azt ők vizionálják. (Mivel éppen egy nemzetközi fesztivál is van éppen a Hajógyári-szigeten, nem meglepő, hogy igen hamar összecsődítettek egy néhány ezres forgatagot.) Az eseményen beszédet mondott Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is, aki annyira elmés személyiség, hogy kijelentette:

PestiSracok facebook image

Pap Dániel, az Extinction Rebellion Magyarország nevű valami valakije abban reménykedett, hogy könnygázzal és sokkolóval fogja megtorolni az elnyomó hatalom a fagyilkolás miatt tiltakozókat, de majd talán jövő szerdán, amikor újra lesz ugyanebben a témában ugyanilyen tüntetés. Végül is ilyen teljesen értelmetlen dolgokkal is el lehet tölteni egy életet. A hisztériakeltés egyik éllovasa, Ungár Péter azt ígérte, hogy a pártja riadólánccal fog fellépni minden fakivágás ellen. Tehát. Minden. Fakivágás. Ellen.

A tüntetés hivatalosan véget ért a Kossuth téren, majd a jól ismert forgatókönyv szerint néhányan el akarták foglalni a Margit hidat. Ezután az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg az Oktogonig fognak rozéfröccsözni a villamossíneken, majd zárásként goapartiznak egyet ezen a kellemes augusztusi estén. Bár az is lehet, hogy most a Sziget Fesztiválra vonulnak dühükben.

Aki a fakitermelésekkel kapcsolatban a tényeket szeretné tudni, ezt olvassa el.

Forrás: telex.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.