Pesti Srácok

Sneider Tamás: mára sírba került a Jobbik

null

Sarkos véleményt fogalmazott meg a Jobbikot komoly parlamenti tényezőből viccpárttá züllesztő Jakab Péterről Sneider Tamás, a formáció korábbi elnöke. Sneider szerint Jakab „finoman szólva sem intellektuális személyiség” és alkalmatlan volt arra, hogy a párt belső nehézségeit kezelje. A volt elnök szerint az ellenzék azt kapta április 3-án, amit megérdemelt, véleménye szerint ugyanis lustán dolgoztak a kormányváltásra törő erők.

– mondta a Mandinernek adott interjújában Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke. A párt korábbi vezetője szerint nem így kellett volna történnie; önálló alternatívát kellett volna felmutatni, nem sodródni az árral a baloldali szövetségbe.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Sneider. Hozzátette, azt viszont valószínűleg látta Jakab, hogy kevés szellemi és terepmunkával, hangzatos felszólalásokkal annyit el tud érni, hogy újra képviselő legyen. Vagyis – Sneider szerint – kizárólag személyes érdekek motiválták, ami egyébként szinte a teljes ellenzékre igaz.

– vélekedett a volt elnök. Az áprilisi országgyűlési választások kapcsán is kifejtette véleményét Sneider, aki szerint az eredménnyel azt kapta az ellenzék, amit megérdemelt.

– húzta alá Sneider.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.