Pesti Srácok

Szabadstrand felett követel szabadstrandot az MSZP

null

A pártok életében általában akkor következik be az a pont, mikor nincs visszatérés onnan, ahol teljesen érdektelenné válnak, mikor nemlétező problémákra akarnak megoldást kínálni a választóknak. Ilyen az, mikor egy izlandi párt a koalákért, egy mongol a bálnák megmentéséért kampányol, vagy mikor egy magyar baloldali párt a szabadstrand felett követel "szabad vizet".

A politika első szabálya, hogy helyesen kell beazonosítani azokat a problémákat, amelyekre a választók megoldást várnak a politikusoktól. Ha ez sikerül a következő lépés az, hogy olyan megoldást találjunk, ami elnyeri a tetszésüket is. Ezért vádolják a Fideszt azzal, hogy "közvélemény-kutatások alapján kormányoz", hiszen a kormány valóban beazonosítja a problémákat, az ellenzék pedig rendre meglepődik, hogy olyan ügyekkel foglalkozik, ami az átlagembert is érdekli. Az úgy már sokkal kevésbé számít politikának, mikor az ellenzék egy "szabad vizet" követelő molinóval reptet egy gépet a szabadstrand felett, különösképpen úgy, ha emellé semmiféle kontextust nem szolgáltatnak, tehát a vízparton ülve fogalmunk sincs, hogy mi a fenét akarhat a fejünk fölött repdeső légihirdetés. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy egy ilyen reklám ára átlagosan úgy százezer forint körül mozog, amiből azért még egy fizetős strandon is kifér néhány belépőjegy ára, akkor rájövünk, hogy a baloldal sajnos egy teljesen párhuzamos valóságban él.

Forrás, fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.